Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Gyenge Zoltán: A nyárspolgáriság dicsérete - avagy erény: „csöndesen ülni a mocsárban"

hogy ő egyáltalán létezik, szapulnunk kell-e érte, hogy olyan, amilyen, bántanunk kell-e azért, mert szinte ő az egyetlen, aki jól érzi magát a bőrében, hogy ő az egyetlen, aki igazán boldog; vagy inkább dicsérnünk azért, mert megfejtette a létezés vegetatív örömét - mert bár vélhetőleg nem olvasta Platónt - rájött a vakondok-lét boldogságára, vagyis hogy az árnyképek nézése fárasztja ki legkevésbé a szemet, ezért nem is szabad megkísérelnünk a barlang-valóságból való kiszakadást. Történetileg kell vizsgálnunk ezt a kérdést ahhoz, hogy erre egyáltalán választ találjunk. Történetileg, főként akkor, amikor a filozófia is egyre inkább elkorcsosul, egyre inkább a tömegigény kiszolgálójává válik, felveszi annak amerikanizált, populáris deformációit: vannak ma ugye feminista filozófiák és „alkalmazott" - azaz (nyilván „valamire" „alkalmazott") - filozófiák, és a szignifikáció számos válfaját lehetne még sorolni. Egy közös bennük: az elmélyült gondolkodás szinte teljes negligálása, a közhelyszerű gondolatnélküliség tobzódása, annak kiárusítása, ami eladható, amit a piacszemlélet elvár; konzumálás minden formában és mértékben. Filozófiának állítják magukat, pedig csak a nyárspolgári szemlélet kifejezői, megfelelnek annak, amit a tömeg tőlük elvár, azt termelik, amit - miként a tőzsdén egy rakomány szenet - el lehet adni. Jelszavuk az igénytelenség, színük a szürkeség, amely mindent magába olvaszt. Ha úgy vesszük, a XIX. század nagy „alkalmazott" filozófusa, Friedrich Nietzsche is több helyen foglalkozik a morál kérdésével, a hagyományos értelemben vett etika vizsgálatával, s mint ilyen voltaképp a tradicionális értelemben vett etika egyik szétbomlasztójának vagy inkább átformálójának is nevezhető. Néhány évvel korábban egy félig-meddig kortársa, a dán Kierkegaard is sok vonatkozásban hasonló megközelítéssel próbálkozik. Filológiailag bizonyítható, hogy közvetlen hatással Kierkegaard nem volt Nietzschére, hiszen amikor Georg Brandes felhívja Nietzsche figyelmét Kierkegaard-ra, már a német filozófus nem vehette kezébe Brandes e tárgyból írt könyvét, tekintettel nem sokára bekövetkező betegségére, mely - mint tudjuk - élete végéig megakadályozta abban, hogy tiszta elmével szemlélje világát. Jaspersnek azonban teljesen igaza van, amikor azt állítja, hogy nem a filológiai követhetőség, a diakronikus egymásra következés, hanem a rokon gondolkodás genezise az igazán fontos. Nézzük hát - e vonatkozásban miben áll ez! „Mit bánom én erényemet! Még nem tett őrjöngővé. Be ráuntam immár jóságomra és rosszaságomra! Szegénység mindez és szenny és szánalmas élvezet!" - írja Nietzsche a Zarathustrában. Ami szerinte az erényes, etikus létből hiányzik, az nem más, mint az érzelem, a szenvedély, mely a saját boldog tehetetlenségétől eltelt világot impasszibilis közönyéből kimozdíthatná. Az erény, amelyet legalábbis az „erény prédikátorai" hirdetnek, egy szublimált, érzelmileg teljesen lefojtott magatartást követel, azaz a neki való 31