Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Czirják József: A morálfilozófia érvényesülésének kérdéséhez (A kanti álláspont egy aspektusának értelmezhetőségéről napjainkban)

Az alábbiakban vázolt gondolatmenetemnek a címben jelzett megfogalmazása talán már mutatja, hogy egy alapvető gyakorlati kérdést, a morálfilozófia(i aspektus) érvényesülésének kérdését kívánom érinteni, természetesen a szélesebb összefüggésben létező emberi élet teljességének figyelmen kívül hagyása nélkül. Vagyis eleve a gyakorlati élet közegében való működése felől kívánom megközelíteni a morálfilozófiái, tehát a metafizikai lag megfogalmazott etikai álláspontot, ill. annak értelmezhetőségét. így talán indokolt a természetesen létező organikus komplexitás hangsúlyozása, hiszen az adott témakör a gyakorlatban már eieve nem tisztán etikai kérdés, ahogy Kant álláspontjában sem valamilyen egyoldalú, elvont nézőpont érvényesül, amely mint régi, talán már el is vesztette (volna) életszerűségét. Mi is képezi tehát a megfontolás tárgyát? A morális elvek érvényessége, avagy az etikai mozzanatok érvényesülése? Mindegyiket úgy szokás ma is bemutatni, mint az erkölcsösnek az érvényesíthetőségét, sőt érvényesülését, megvalósulását. Ha a szigorúbbnak elfogadott oktatási gyakorlatban az elvek csak részleges érvényesülésének kell is ezeket a morális mozzanatokat elismernünk, a relativizmus keltette hiányérzetet mégis sikerrel szokás akár optimistára áthangolni, pl. a pozitív tendenciára, a történeti összevetésre, stb.-re való hivatkozással. A lényeg az, szoktuk mondani, nogy végül is értékek, erkölcsi tartalmak érvényesüléséről legyen szó a gyakorlatban. Vagyis egy viszonyítás kérdésévé válik a dolog, és a rossznak a rosszabbal való összevetése mindenkor garantálja a pozitív kifutást. A morálfilozófia érvényesüléséről szólva, Heller Ágnes kifejező megfogalmazását véve alapul, talán kérdezhetünk úgy, hogy ha jó emberek vannak, akkor már az a kérdés, hogy hogyan lehetségesek, mitől válnak azzá, vagy maradnak azok, és nem az, hogy lehetségesek-e egyáltalán. Lehetségességüket a hogyan teljesítése révén igazolják a gyakorlatban, ami azonban nem azt jelenti, hogy a morális mérce megfogalmazását is a gyakorlatból kellene vennünk, még ha ennek a mércének az alkalmazásánál a gyakorlati közeg tényeit és sajátosságának érvényesülését alapként kell is elfogadnunk. Ennél a pontnál talán egy kis kételkedés is megengedhető, hiszen nincsenek olyan sokan a jó emberek, és még nagyobb a problémánk azáltal, hogy nincsenek egyre többen. Különösen azért látok ebben egyre komolyabb problémát, mert ezzel szemben viszont egyre többen képesek éppen a szélesebb társadalmi nyilvánosság előtt ilyenként elfogadtatni magukat, ami tényjellege révén minősíti is a társadalmat, miközben ez a gyakorlat persze az emberek önminősítése is egyben. Példákra nem térek ki, mivel ezek közismertek a korrupciótól a prostitúcióig, továbbá ismertek a közélet és a magánélet problémái, amely kérdések egyúttal szakterületek kompetenciájába is tartoznak. Sőt, több szakterületébe egyszerre, a jogtól az egészségügyig, az intézményektől a tudományig. Mindegyik szakszempont esetében érdekes,