Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Czirják József: A morálfilozófia érvényesülésének kérdéséhez (A kanti álláspont egy aspektusának értelmezhetőségéről napjainkban)

hogy álláspontja igazolásához általánosan elfogadottként utal a morálra, a morális alapelvekre, a mércére, melyet persze éppen a másik fél sértett meg, akinek ezért mintegy ráadásul eleve nem is lehet igaza. Következésképpen tehát nekünk is vele kell azonosulnunk, feltéve, hogy nem akarjuk mi is megsérteni az alapvető erkölcsi mércét, - amit nyilvánvalóan nem akarhatunk. Igaz, az ilyen elfogadtatás csak látszólag sikerül, mégis óriási gondot okoz, talán akaratlanul is, mivel éppen a látszólagosság kimondatlanul maradó átláthatósága miatt ebből a tényből felmentést fabrikálunk magunknak. Ráadásul a magunk számára sem egészen tudatosuló módon, hiszen a tudatosulás folyamatában a napi egyéni érdekeink eredményességére való tekintettel az adott itt és most közegben azt érzékelhetjük, hogy ellenérdekeltségre vagyunk „kárhoztatva". Talán a morálfilozófia, ill. a morálfelfogások természetében rejlik az ilyen helyzetnek a megértése? Vagyis a morálfilozófia lenne túlságosan szigorú, mégpedig a maga kárára, azaz érvényesülése rovására? Azt hiszem, hogy ezen latolgatás közben fel kell idézni egy evidenciát, nevezetesen azt, hogy igazából csak morálfilozófiái álláspontok vannak. De ahogy a filozófia, a bölcsesség szeretete is álláspontokat jelöl a philosophia perennis keretében, ugyanúgy lehet szólni örök morálfilozófiáról is, és a morálfilozófiák esetében is vannak az emberi magatartásra vonatkozóan megfogalmazható feltétlen érvényű emberi tartalmak, akár támogatják ezt a valóság más szférái, pl. az érdekek, akár nem. A feltétlenség előtérbe állításával azonban egyúttal az érvényesülés kérdése is elháríthatatlanul vetődik fel megvizsgálandóként. Azaz, felmerül a kérdés, hogy egy álláspont, egy elv helyessége magában foglalja-e annak érvényesíthetőségét is? Ha nem, akkor az a kérdés fogalmazódik meg, hogy miért is kell a morálfilozófiát olyan fontosnak tartani? Hiszen az idő, a kultúrák fejlődése majd úgyis hoz valamilyen megoldást, vagy a megvalósulásra vonatkozóan más közvetítő tényezőkre hivatkozunk. Esetleg azt kell elfogadnunk, hogy csak az egyszerű, de legalább átlátható értelmes viszonyok kedveznek a morál érvényesülésének? Előfordulhat persze, hogy az eligazodásunk nehézségei abból is eredhetnek, hogy éppen a morálfilozófia fogalomrendszerének és szerepének értelmezésében vannak kétségeink. Akkor pedig érdemes a vizsgálódást erre vonatkozóan is kiterjeszteni. Az értelmezési eltérések egyik híres példáját talán ma is érdemes felidézni. Nevezetesen Immanuel Kant azon híres reagálására gondolok, melyben helyreigazítja Benjamin Constantnak az ő kötelességtanára vonatkozó bírálatát. Az „Emberszeretetből való hazugság vélt jogáról" c. kis írásában

1 Kant 1 Kant, Immanuel I Über ein vermeintliches Recht, aus Menschenliebe zu lügen. In: Schriften zur Geschichtsphilosophie , Ethik und Politik Hg. K. Vorländer. Hamburg: Felix Meiner, 201-225. p.