Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)
Jenei Ilona: Az autonómia elve a bioetikában (kritikai reflexió)
szerek hatalmát a szubjektum empirikus világaként, az individuális autonómia elképzelését, mint az ember transzcendentális eszméjét viszont érintetlenül hagyjuk. Voltaképpen itt az emberi szubjektum eszméjének és valóságának szétszakításáról van szó, ill. az individuális autonómia illuzórikussá válásáról. Ahogy Kant visszavezeti a Kell-t az akaratra, az eszes lény autonómiájára, de az autonómiában elismert akaratot nem tudja eljuttatni a realitáshoz, valahogyan a bioetika is hasonló helyzetbe került az autonómia elvével. A beteg és az orvos jogokban is rögzített autonómiáját a tapasztalati világ nem egyértelműen igazolja vissza. Az autonómia elve és gyakorlata még ma is két külön kérdés, az empirikus egyén és a normatív egyén közötti távolság vitathatatlan nehézséggé kezd válni. Ezzel a nehézséggel azonban az orvoslás sem igazán szembesül, mert a problémát elfedi a szomatikus orvoslás betegségszemlélete. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az autonómia klasszikus felfogása és modern medicina betegségfelfogása egy tőről, a dualista emberképből fakad. A betegség valami külső fenyegetettség, idegenség, a szervezet üzemzavara. A betegség olyan mint egy tárgy, a betegnek szinte nincs is hozzá köze, távol kell, sőt távol lehet tartania személyétől. Nagy valószínűséggel állítható, hogy az autonómia klasszikus elvét azért fogadja be viszonylag zökkenőmentesen a modern orvoslás, mert nem áll ellentétben a dinamikusan fejlődő, technikaorientált kurativ medicina betegség-modelljével, szemléletével és céljaival. Voltaképpen nem zavarják egymást. Az autonómia elve nem a személyiség egészében van megalapozva, mint ahogy a betegség sem. Az egyik a lélek, a másik a test ügye, problémája. Jól meglehetnek egymás mellett, vagy akár egymás nélkül is. Nagyobb kihívást a bioetika autonómia elv felfogása számára a keresztény bioetika integritás koncepciója jelenti, annak ellenére, hogy az integritás nem szinonimája az autonómia elvének. Már a kiindulás is különbözik a klasszikus felfogástól. Ott az autonóm cselekvés, itt a autonóm személy kerül középpontba. 1 8 Az integritás a személy fizikai-pszichikai, szociális és spirituális egysége és teljessége, szemben az autonómiával, amelyik „csak" a személy racionális képességét és nem képességeinek a teljességét fedi le. Az autonómia elvét itt nem a racionalitásban, hanem a személy integritásában alapozzák meg. Morális habitusként értelmezik, amit állandó gyakorlattal, kommunikációval növelni lehet, de elveszíteni vagy átruházni nem, mivel az emberi létben, ill. a közösséghez való viszonyban gyökerezik, létezik. Az integritás elve alapján az orvosi döntés is másképpen, más szereposztásban és más szempontok figyelembevételével történik. Az egyes döntés nem izolálódik egy eset egyetlen, vagy néhány orvosi szempontja szerint, hanem a páciens egész élettörténetébe ágyazódik be: a megélt és a jelenlegi életébe, a
