Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

Komlósi Csaba: Platón mítoszai

kat azok a dialógusok, amelyekben mítosznak tekintett részek vannak, a következő eredményre jutunk: Az első korszak nyolc dialógusából négyben (50%), az átmeneti korszak hét dialógusából kettőben (29%) - a két korszakot együttesen nézve tizenötből hatban (40%), a második korszak hat dialógusából négyben (66%), a harmadik korszak hat dialógusából szintén négyben (66%) találhatunk mítoszt. Mielőtt a fenti arányokból bármiféle következtetést próbálnánk le­vonni, ki kell térnünk arra a problémára, hogy - bár Steiger Kornél azt írja, hogy a fenti felosztás alapját is képező K. F. Hermann féle kor­szakolást a mai Platón-filológia elfogadja 3 1 - a platóni dialógusok ke­letkezésének sorrendjére vonatkozóan nincs teljes filológiai konszen­zus 3 2. „A dialógusokat sokszor bizonyos stiláris vonások túlsúlya alapján „helyezik" el időrendileg, mint például a hiátus kerülése, de ez egy tudatos stílusművész esetén, aki átjavította műveit, nagyon tö­rékeny segítség. Mindenesetre eddig még nem rendelkezünk Platón stílusának kielégítő statisztikai elemzésével. A dialógusok durva cso­portosítása azonban kényszerítő erejű: a középső és késői dialógusok radikálisan különböznek a koraiaktól." Steiger Kornél állítása tehát annyiban helytálló, hogy egy alapvető hármas tagolást elfogadnak a filológusok. Nézzünk meg még további két változatot. Az elsőt - a fenti idézet szerzője - Julia Annas 3 4 közli, a második - egy sokkal korábbi - Paul Friedlaendertől 3 5 való. A korai korszak dialógusainak számát Annas tizenötre teszi, benne három olyan dialógussal (Szeretők, Hipparkhosz, Alkibiádész /.), me­lyeket fentebb, mint vitatott hitelességüeket nem vettünk figyelembe. E három dialógust, bár hitelességük - mint e példa is jelzi - valószí­nűsíthető, ismét tegyük zárójelbe, mivel a mítoszhelyek megállapítása során sem számoltunk velük. így e korszak tizenkét dialógusából négy (33%), a második korszak hét dialógusából hat (86%), illetve, ha TimaioszX és a KritiaszX, mint vitatott besorolású dialógusokat ideszá­moljuk akkor kilencből nyolc (89%), a harmadik korszakban pedig nyolcból négy (50%) vagy a fentebb említett két dialógust elvéve hat­ból kettő (33%) tartalmaz mítoszt. Friedlaender az első korszakba tizenkilenc dialógust sorol. A fenti­ekhez hasonló megfontolásokból számoljunk tizenhattal, amiből hat­52

Next

/
Oldalképek
Tartalom