Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

Komlósi Csaba: Platón mítoszai

adott területe nem kap új, az eddigiektől eltérő magyarázatot, addig a korábbi magyarázat jól funkcionál, amint azonban a magyarázat új formája megjelenik, a régi tévedésnek, hazug mesének, mítosznak bizonyul. Hiszen például Arisztolésznek azt a nézetét, miszerint az angolna az iszapból lesz, sokáig biztos természettudományos magyarázatként tartották számon, ma már azonban csak megmosolyogjuk, és legfeljebb csak mítosznak nevezzük. Azonban ha a mítosz és a valóság egymástól eltávolodik is, a mítosz még mindig közvetíthet olyan tudást, ami érvényes és fontos, és mint Platónnál láttuk például nevelési célokra alkalmas. Úgy tűnik Platón a mítoszoknak éppen egy olyan átmeneti helyzetéről tudósít minket, amikor a mítoszok fikció volta egyre inkább láthatóvá lesz, de még mindig szolgál olyan igazságokkal, amelyek nélkülözhetetlenek vagy legalábbis bizonyos célokra jól hasznosíthatók. A mítosz kifejzés - hogy Platón korában maradva tovább vizsgáljuk a szó jelentésének árnyalatait - Arisztotelész Poétikájában például fontos terminusként jelenik meg, egyértelműen definiált jelentésben, mint a tragédia legfontosabb alkotó eleme. „A cselekedet utánzása a történet (μύθος): történetnek itt a cselekmények összekapcsolódását nevezem..." A mítosz tehát a tragédia célja és, mint ilyen a legfontosabb alkotóeleme. A mítosz kifejezésnek ilyen értelmezése, bár sajátos, mégsem idegen a fentiektől, sem a mai értelemtől. Egyrészt tehát a mítosz elbeszélés, történet, másrészt viszont nem igaz, hiszen a tragédiának nem feladata, igaz, valóban megesett dolgokat elbeszélni. A görög tragédiák rendszerint a görög mitológiából merítik történeteiket. Rendszerint mondom, de nem kizárólagosan, hiszen éppen Arisztotelész tesz említést - a Platón műveiből is ismert - Agathón Antheusz című tragédiájáról, amelynek mind szereplői, mind cselekménye a szerző fantáziájának szüleménye, ill. tudunk történeti témájú tragédiákról, mint pl. Phrünikosz Milétosz elfoglalása (Μίλητου αλωσις) és Phoinikiai nők (Φοινισσαι) vagy - az előbbiekkel ellentétben teljes terjedelmében fennmaradt - Aiszkhülosz Perzsák című műve. Tehát Arisztotelész meghatározása értelmében ezen tragédiák története is mítosznak tekintendő. Ez utóbbi jelenségből, vagyis hogy egyes költők valóban költik történeteiket, nem pedig a hagyományból merítik, szintén levonhatjuk a következtetést, hogy a mítoszokat már 50