Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Loboczky János: Gadamer és a hermeneutikai hagyomány megújítása

célokat."

1

9 Véleményem szerint Gadamer képzés-felfogása alig leplezetten kritikája az állandóan „képzési célokat" kitűző egyoldalúan prakticista nevelési gyakorlatnak: ^A képzés voltaképpen nem lehet cél, mint olyat nem lehet akarni..." A képzés végső soron egy olyan folyamat, amelynek során a megszerzett műveltségben semmi sem tűnik el, hanem minden megőrződik. A megértés mozzanatához természetes módon kapcsolódik az emlékezet, amelyet szintén egy szélesebb összefüggésrendszerbe állítva vizsgál Gadamer, az elfelejtéssel és az újraemlékezéssel együtt: a felejtés nem csupán hiányosság, hanem a „szellem egyik életfeltétele" (Nietzsche). „Csak a felejtés révén válik lehetővé a szellem teljes megújulása, az a képessége, hogy mindent friss szemmel nézzen, úgy, ho^y a rég ismert sokrétű egységgé olvad össze az újonnan látottal.A szellemtudományi munkában emellett szükség van egyfajta érzékre és tapintatra is (Sinn; Takt). A tapintat ebben az összefüggésben nem viselkedési mód, hanem megismerési mód és létmód: „Ha mindez képzést előfeltételez, akkor ez azt jelenti, hogy nem az eljárás vagy a viselkedés, hanem a keletkezett lét kérdése. A pontosabb szemügyre vétel, a hagyomány alaposabb tanulmányozása egyedül még nem elég, ha nincs előkészítve a műalkotás vagy a múlt mássága iránti fogékonység."

2

2 A valami lényegire „rátapintani" kifejezés is ezt a szituációt villantja fel. A gadameri hermencutikában a hagyomány megértése tudvalévően centrális jelentőségű. Mivel a megértés egyúttal applikáció - benne állás a szövegben -, fontos problémakör az ún. „hatástörténeti tudat" elemzése. Ezen belül kitüntetett jelentőségű a tapasztalat fogalmának az átvilágítása. Gadamer elveti a tapasztalatnak azt a felfogását, amely teljesen a tudomány felé tájékozódik, s ezért szerinte figyelmen kívül hagyja a tapasztalat belső történetiségét „A tapasztalat elmélete teljesen teleologikus módon az igazságszerzésre van vonatkoztatva, melyet a tapasztalatban elérünk."

3 A tapasztalat fogalmát sem célszerű csupán az eredmény felől néznünk, mert akkor kiiktatjuk annak folyamatát, amely negatív jellegű. Ezt abban az értelemben mondhatjuk, hogy a tapasztalat „hamis általánosításokat" cáfol meg. A tapasztalat negativitása „nem egyszerűen tévedés, melyet felismerünk s ennyiben helyesbítünk, hanem messze ható tudás, melyet megszerzőink"."

4 A tapasztaltság lényegi ismérve az állandó nyitottság az új tapasztalatok iránt: „A tapasztalat dialektikájának a beteljesedése nem 22