Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Loboczky János: Gadamer és a hermeneutikai hagyomány megújítása

A gadameri hermeneutikának egyik közismerten kitüntetett vonása az, hogy a művészetet múlt és jelen egyidejűségeként jellemzi. Ennyiben a hagyomány megőrzésének egyik legjelentősebb formája. E gyakran hangoztatott alapelv mellett ritkábban vesszük észre a következő összefüggést. Tévútra visz az az elképzelés, amely a klasszikus művészethez képest „elfajulással" vádolja a modern művészeteket. Ez a felfogás többnyire azt is feltételezi, hogy a történelmi műveltségünk megtanult szókincse a művészettel való találkozáskor mintegy automatikusan „cgyüttszól" a művel. Gadamer ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy ez a művek megértésének csupán az egyik oldala. Aki elzárkózik a modern művészetek nyelvétől, az a régi korok nagy művészetét sem érti meg igazán: „Arról van szó, hogy megtanuljuk, hogy minden műalkotást először ki kell betűzni, azután meg kell tanulni olvasni, és csak azután kezd el megszólalni. A modern művészet attól óv, hogy elhiggyük, kibetűzés nélkül, olvasni megtanulás nélkül a régi művészet nyelvét meghallanánk."

11 Schönberg, a XX. századi dodekafón zene úttörője például egy rádióelőadásában, 1931-ben elsősorban Bachot és Mozartot említi, mondván, tőlük tanulta a legtöbbet. Bachról beszélve az „önmagunkat kísérni képes hangjegycsoportok kitalálásának művészetét" emeli ki, ezenkívül azt, hogy miként lehet „egyetlen magból kibontakoztatni a teljes egészet".

1

2 A művészet megértése, a tradíció ilyetén továbbadása egyfelől egyéni teljesítmények függvénye, hiszen magunknak kell „kibetűzni" a művek értelmét, másfelől mégis egy potenciális közösségnek a teljesítménye. Ez a közösség nem csupán az azonos nyelv és tradíció által létrejött, szociális értelemben vett társadalmi csoport, hanem a megértés mint közösséggé változás: „A beszélgetésben végbemenő megértés nem pusztán saját álláspontunk előadása és érvényesítése, hanem közösséggé változás, melyben nem maradunk az, ami voltunk."

1"' Úgy vélem, a gadameri hermeneutikai művészetfilozófiának éppen az a legmélyebb értelme, hogy ez a sajátos metamorfózis a műalkotások megértésekor is bekövetkezik. A gadameri művészetfelfogás kapcsolódása Heideggerhez közismert. Itt ezért inkább a két művészetelmélet érzékelhető különbségeit jelzem. Véleményem szerint Gadamer művészetontológiája „profánabb", mint Heideggeré. Míg Heidegger úgy látja, hogy a műalkotás „világ és föld" kozmikus léptékű vitájában történik meg, addig Gadamer a játék, a szimbólum és az allegória, valamint az ünnep tapasztalatából kiindulva járja körül. Heideggernél a költészet „ala19