Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Loboczky János: Gadamer és a hermeneutikai hagyomány megújítása

különösen számunkra, akik egy monologikus tudományok által formált világban élünk."

1 Dolgozatomban Gadamer hermeneutikájának néhány fontos aspektusát járom körül: a művészet, a humanista hagyomány és a nyelv interpretációját. A 20. századi hermeneutikának, amellett, hogy a megértés művészetének tradícióját is tovább élteti, az egyik leggazdagabb vonulata a művészet megértésével foglalkozik. Gadamer számára a művészet is az igazságkérdés feltárásának az egyik lényegi területe. Gadamer így bizonyos értelemben visszamegy az autonóm művészet-fogalom elé, illetve mögé, és a műalkotás ontológiájának hermeneutikai jelentőségét hangsúlyozza. A művészet egészére horizontot nyitva egy „létre tekintettel lévő" művészetelméletet fogalmaz meg (nem kis mértékben Heidegger művészetfelfogásából merítve). A művészetek „antropológiai bázisát" vizsgálva (a művészet mint játék, szimbólum és ünnep) a műalkotás létmódját világítja meg, s ennek során a bemutatást tartja kitüntetett mozzanatnak. Gadamer a művészetben nem valamilyen visszatükrözést, esetleg a valóság illúzióját, vagy éppen „elvalótlanítást" lát, hanem a „létben való gyarapodási" (Zuwachs an Sein). Számára ezért nem fogadható el az a felfogás, amely a műalkotást ún. esztétikai tárgynak tekinti, és egyfajta objektumként állítja szembe az alkotói és befogadói szubjektummal. A gadameri hermeneutika kifejtési „módszere" az ún. hermeneutikai kör. A műalkotások megértése-értelmezése során is, hasonlóan a történelem tapasztalatához, hermeneutikai körben mozgunk. A megértés szerkezete itt szakít a tudomány olyan bizonyítási eljárásával, amelynél alapvető cél egy dolog leszármaztatása valamely másikból. A hermeneutikai kör lényegében a heideggeri világban-benne-létnek (ln-der-Welt-Sein) a struktúrájával analóg, tehát nem valamely ismeret-tárgyhoz való viszonyulást fejez ki. Amikor az ember műalkotással találkozik, nem arról van szó, hogy egy tőle független objektum sajátos értelmét kell dekódolnia, hanem arról, hogy a művel kialakuló dialógikus viszonyban végső soron önmagát, saját világbanbenne-létét értelmezi újra. Egy műalkotás interpretációjára kitüntetetten érvényes az, amit a Szöveg és interpretációban ír Gadamer: „az interpretáció nem a megismerés járulékos eljárása, hanem a »világban-benne-lét« eredendő szerkezetét alkotja"." A megértés folyamatának gadameri analízisében kitüntetett szerepe van a kérdés és a válasz logikájának. Az elsősorban a platóni 16