Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Kassa Gabriella: Elmélkedés a filozófia státuszáról (Nietzsche után, szabadon)

nyokkal. A filozófia tanítása gyakran az egymástól elkülöníthető részei alapján történik, olyanok alapján, mint episztemológia, metafizika, nyelvfilozófia, filozófiatörténet, logika. Ezek mindegyikének megvan a maguk története, stílusa, módszertana. A különböző orientációk, módszerek, stílusok, irányzatok könnyen belekényszeríthetők a filozófia egy jól meghatározottnak vélt részébe, ahol aztán akár egy történelmi vonulattal együtt megszűnik többé jelenkori, kifejezetten aktuális és ezáltal fenyegető és veszélyes lenni. Ez természetesen nem egy vagy több filozófus tevékenységének eredménye. Ez az adminisztráció következménye, a kurzusok, a tanulás megszervezésének eredménye. Ugyanaz jelenik meg ebben, mint amit Nietzsche kultúrállamnak nevez. Ez azt is jelenti, hogy a filozófiával intézményes keretek között foglalkozók, az állami filozófusok azok, akik megismertetik, megtanítják, megerősítik az állam által preferált ideákat. Ha a társadalom működése az orvosi etika, az üzleti etika szükségességét erősíti meg, úgy ezeket fogják tanítani, kutatni. Ahogyan Nietzsche fogalmaz: „Tehát ha valaki vállalja, hogy ő állami filozófus, akkor azt is tűrnie kell, hogy őt az állam ennek tekinti, és le kell mondania a feltétlen igazságkeresésről. Legalábbis amíg támogatják és hivatalban van, valami magasabbrendűt kell tisztelnie, mint az igazság: az államot. És nem csupán az államot, hanem mindazt, amit az állam megkövetel.

8 . Az állami autoritás elfogadása - az állam által előírt kultúra gyakorlása az egyetemeken - a filozófia valódi funkciójának kiárusítása a tekintélyelvű filozófiai kutatásnak. Nietzsche számára az olyan gondolkodók, mint Ritter, Zeller vagy Brandis

9 csak untatják az olvasót. Az az ellenvetése az egyetemeken művelt professzionális vagy akadémikus filozófiával szemben, hogy az állami elvárások kiszolgálására rendezkedtek be. Márpedig a filozófia nem egy azon diszciplínák között, melyek állami támogatásra szorulnak. Sőt, ellenkezőleg. „Egészen komolyan gondolom, hogy az állam jobban jár, ha egyáltalán nem foglalkozik filozófiával, egyáltalában semmit sem akar tőle, és amíg csak lehetséges, amolyan közömbös ügynek tekinti a filozófiát. Ha az állam nem tekinti közömbösnek a filozófiát, akkor a filozófia agresszívvá válik, veszedelmes lesz az államra nézve, ezért üldöznie kell.'

1

0 Azonban, ha az államnak nincs szüksége a filozófia szankciójára, úgy az állam nem tart igényt a filozófiát művelőkre sem, csak amennyiben azok kiszolgálják az aktuális állami ideákat. A filozófiának ez a visszahúzódása, visszaszorítása, az „újságírószellem" benyomulása nemcsak 13