Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)
Földvári Sándor: Dohovics Basil - az első ruszin természetfilozófus
az égitestek mozgása valamely örvény következménye volna, akkor az örvény elindításához fel kell tételeznünk Isten teremtését. Ámde akkor az örvény felesleges, hiszen ha Istentől származik a kezdő mozgás, úgy Isten bármelyik pillanatban mindig újra fenntarthatja azt. Nem küszöbölte ki tehát Descartes Isten létét, márpedig a Természetet önmagából kell megértenünk - vallja a kárpátaljai görög katolikus plébános. A logikusnak induló értekezés Newton rendszerének teljes félreértésével folytatódik. Dohovics szóhasználatában az olyan központi égitest, amely körül más égitestek keringenek - a székes; ami pedig valami körül kering - a drabant. Mármost az a probléma lép fel szerinte, hogyha a drabant és a székes kölcsönösen vonzzák egymást, akkor a drabant nem keringene a székes körül, hanem egymásba esnének. Teljességgel érthetetlen e newtoni rendszerben - mondja Dohovics miért nem esik bele a Merkur Napba! Mai szóhasználattal élve: összekeveri a sebességet a gyorsulással. képlet értelmében az erő a gyorsulás irányába mutat, nem pedig a sebesség irányába. Hiszen a mozgás meg\>áltoztatásához (nem pedig fenntartásához!!) van szükség erőre. Amint mai középiskolai fizikatanulmányainknak már a kezdetén tudjuk: minden test megtartja eredeti mozgásállapotát, amíg valamely erő mozgásának nagyságát, vagy irányát (J) meg nem változtatja. A bolygómozgás esetében tehát a tömegközéppont felé mutató erő irányába a keringő égitest gyorsulása mutat - nem pedig a sebessége. (Mai megfogalmazásban: tudjuk, hogy a gyorsulás és a sebesség egyaránt vektorok.) Ezzel e newtoni törvénnyel aligha találkozhatott Dohovics, aki a jelek szerint csak távoli hírből ismerte valamennyire - de felületesen - a newtoni rendszert. Annak matematikai alapjairól (nota bene: Newton főművének eredeti címe: A Természet filozófiájának matematikai alapelvei!) fogalma sem volt. Nem is szólva a tizennyolcadik században erőteljesen fejlődő infinitezimális számításról, azaz mai kifejezéssel élve, a matematikai analízisről. Az 1820-as években már igazán illett tudnia egy természettudósnak, hogy {mai jelölésekkel felírva): Az F—ma a dv lim Av d t Aí-^0 A t 109
