Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)
az "egyes magasabb rendű, mint az általános" 10 3. Jób és Ábrahám is bízik. Bízik abban, hogy az "abszurd" erejénél fogva minden lehetséges. Bízik az ismétlésben. Ennek tükrében igen érdekes, hogy Kierkegaard az erről szóló művében kezdetben az "ismétlés" lehetetlenségét akarta bizonyítani (az ebben az esetben rendkívül kusza kéziratmaradványok legalábbis ezt bizonyítják 10 4), ám a munka írása közben ez a véleménye annyiban módosult, hogy az "ismétlés" az emberi végesség világában lehetetlen, abból kilépve egy új viszonyrendszerben lehetségessé válik; azaz az "ismétlés" nem időbeli, hanem az örökkévalósághoz képest releváns, a pillanatban lesz lehetséges. "Nincs hát akkor ismétlés? Nem kaptam-e vissza kétszeresen mindent? Nem kaptam-e vissza önmagamat, mégpedig úgy, hogy ennek a jelentőségét kétszeresen kellett éreznem? Mi hát a földi jó ismétlése , mely a szellemi meghatározottsággal szemben közönyös, ehhez az ismétléshez képest? Csak a gyermekeit nem kapta vissza kétszeresen Jób, mivel az emberi élet ezen a módon nem kettőzhető meg. Csak a szellem ismétlése lehetséges, az időbeliben ez sohasem lesz olyan tökéletes, mint az örökkévalóságban, mely az igazi ismétlést jelenti." 10 5 Jób esetében a világi javak visszanyerését tartják ismétlésnek: ("Az emberek megértették Jóbot, s most eljönnek hozzá, esznek vele, sajnálják és vigasztalják, fiú és lánytestvérei közül mindegyik ad neki pénzt és aranyfüggőt. - Jóbot megáldotta az Úr, és ő mindent kétszeresen visszakapott. - Ezt nevezik ismétlésnélL" 10 6). Mégis látható, hogy az "ismétlés" időbeli formája nem tökéletes (erre utal Kierkegaard a gyermekek említésével), s ezért az Jób számára - sub specie aeternitatis - is mást jelent: a remény megtartását a legteljesebb reményvesztettségben is, önmaga megtartását, szemben a barátok unszolásával, melynek teljesítése önmaga elvesztését, önmaga feladását eredményezné. Az ismétlésben hisz, amely a "pillanat" segítségével az "egyes egzisztencia" "örökkévaló"ra vonatkozását jelenti. Ha az "emlékezés" esetén a mozgás iránya a visszafelé haladás, akkor az ember az előrehaladással az "örök"-höz jut el 10 7, mely egyszerre "jövőbeli" és "múltbeli", s a megragadhatatlan "jelen"-ben ("pillanat") válik tételezetté. A "hit", az "abszurd" erejébe vetett hit által ekkor valósul meg a személyiség, jön létre az egzisztencia, amely az önmagában feltalált szabadságra alapozva választ a "valóság" és a "lehetőség" között; s ezzel a választással kényszeríti önmagát egy olyan létezésbe, melynek tétje a folyton el73
