Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)

tűnő és folyvást újra megjelenő pillanatok közt saját személyiségének a megőrzése. Az ember választ a minden és semmi között, de ezzel egzisztenciáját nem nyeri el örök időre, hiszen azért - lényegéből fakadóan - az egzisztenciális élet minden pillanatában meg kell küzdenie; ezért azt is mondhatnánk: választása a küzdelem választását (és vállalását) is jelenti. Ezeket az új és új alternatívákat hozó pillanatokat, melyek megalapozzák a választást, az "ismétlés" kapcsolja azok legfőbb alapjához, az "örök"-höz, hiszen anélkül a végtelen sokféleségbe esnének szét (ezt reprezentálja az esztétikai értelemben vett pillanat), s a rendezettség helyett a széttartás lenne a jellemző. A "létezés" egésze is e számtalan "pillanat" összessége; de nem csupán az, hanem még valami több, s ez a többlet az "örök", mely nélkül a "pillanat" is értelmezhetetlen marad. Az ember valóban minden pillanatban újra megszületik, s minden pillanatban elpusztul, - újra csak Nietzschét tudjuk "ismételni": az a nagy az emberben, hogy megszületés és elpusztulás

10

8, s az egzisztenciális élet minden egyes állapotát a "pillanat" vezeti be, s egyben az is szünteti meg. A "választás" ezért a "pillanatában történik, az idő, mely racionális megfontolásra adhat alkalmat, a választás lehetőségét is megszünteti. Az ember ezért a "pillanat"-ban érheti el az élet legfőbb csúcspontját, a schellingi értelemben vett "tiszta aktualitást". A "választás" alapja ezért a racionális folyamatból kiesik, egy azon kívül létező alapra helyeződik át, amit Kierkegaard azzal is aláhúz, hogy az első ember döntéséből a racionalitásnak a lehetőségét is kiiktatja, hiszen a "szellem" ekkor még nincs jelen; a "választás" ezért sokkal inkább egy emocionális aktusra vezethető vissza, amivel kimondva kimondatlan azt juttatja kifejezésre, hogy bár az élet folyamán az ember számtalan "döntést" hoz, amely előtt "ésszerűen" megfontolja, mit kell és mit lehet tennie, a lényeges döntés azonban nem így történik, másképp esik meg - miként a "villám a lélekben" (Platón) - egyszer csak feltűnik, megszületik a "pillanatában. Kierkegaard tehát az "ismétlés" kapcsán egy gyakorlati aktivitást emel ki: a "sich selbst erkennen" helyett a "sich selbst wählen"

109 válik döntő tényezővé. A szókratészi és kierkegaard-i habitus a törekvés, a "jó", illetve az "élet" utáni törekvés intenciójában azonos marad, ám míg az előbbi fundamentuma a vissza-emlékezés, addig az utóbbié az ismétlés, sajnos a kettő közötti különbséget a magyar nyelv egyáltalán nem érzékelteti oly szemléletesen, mint a dán vagy akár a német. A dánban a gentage ige már önmagából következően 74