Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)

Ami számunkra mindezekből mint egyfajta következtetés adódik, az a következőképpen foglalható össze. A "szorongás" nem "bűn", de annak előfeltétele, s mivel az "én" egyben "bűnös én", ezért a "szorongás" az egzisztencia alapvető életélménye. De nemcsak a "bűn"-t, hanem ezzel az "idő"-t is előfeltételező állapot, hiszen a "bűn"-be esett első ember tettének következménye a halál, azaz: az "idő" megjelenése és uralma fölötte; s a tudat - contra vim mortis non est medicament - ezt soha sem kerülheti el. A lényeges különbség tehát az eddigi elképzelésekhez képest, hogy a "bűn" és "idő" egymás korrelativ fogalmai, s az ember egyformán mindkettőhöz kötött, egyiktől sem szabadulhat, csak - sub rosa - reménykedhet ebben. A kilépés ebből a viszonyrendszerből mindazonáltal lehetséges, ami nem azt jelenti, hogy a "véges" időnkívülivé válik, hanem azt, hogy érintkezése az időnkívülivel, az örökkel lehetséges, mely egyben időbeli létét is radikálisan megváltoztatja. Ahhoz, hogy ezt megvilágítsuk, tisztáznunk kell a "bűn" által tételezett "időbeliség" lényegét. III. A pillanat Számunkra az igazán lényeges kérdés e vizsgálatnál a második szintézis, mégpedig az, amit úgy fejez ki: "az ember tehát a lélek és test szintézise, de egyidejűleg az időbeli és az örök szintézise is."

53 (kiem. - Gy.Z.) Az első szintézisben két mozzanat van, a harmadik a "szellem", amelyben a szintézis kifejeződik. Itt viszont az a kérdés, hogy a második szintézisben mi ez a harmadik? Arra, hogy erre válaszolni tudjunk, azt kell megnézni, mi is az az időbeliség, valamint mindezt szükséges - s ezt a szükségletet maga Kierkegaard is érzi összevetni az eddig az "idő" kérdésében elhangzott értelmezésekkel, melyekből Kierkegaard számára a legfontosabb a platóni felfogás. Anélkül, hogy ennek a felfogásnak a részletezésébe bonyolódnánk, meg kell vizsgálnunk ezen elemzés Kierkegaard szempontjából releváns részleteit. Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy így nem célunk a platóni felfogás teljes rekonstruálása, hanem sokkal inkább Kierkegaard (át)értelmezésének bemutatása, tudva azt a tényt, hogy ő Platónt nem adja vissza egészen hűen, s helyenként (tudatosan vagy sem) félre is értelmezi. Ám éppen ezek az eltérések reprezentálják 62