Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)
re 3 6), hiszen azoknak szintén a logikához kell tartozniuk, míg a "hit" mindenféle logikán kívüli. A "hit" és "tudás" összefüggéseit Hegel Isten létének a bizonyításáról szóló előadásaiban ( Vorlesungen über die Beweise vom Dasein Gottes), melyeket — és ez sem véletlen - a logikai kollégiumokhoz szánt kiegészítésül, így fogalmazza meg: "Azonban a hit mint közvetlen tudás (unmittelbares Wissen) minősül, és ezáltal lényegileg különbözik a közvetített és közvetítő tudástól." 3 7 Kierkegaard rámutat, hogy itt az "ártatlanság" állapota megmarad a "nem-tudottság" pozíciójában, mely a "közvetlenség"-gel azonos, s amelyből azonban nem következhet a "bűnbeesés" mint tett, az nem magyarázható az "átmenet" kategóriájával, azaz a közvetlenségből közvetített (reflektált) közegbe való átlépéssel. Ugyanakkor meg kell azt is jegyeznünk, líogy Kierkegaard némileg a saját szempontjai szerint szelektáltan közelíti meg a hegeli felfogást, s számos lényeges momentumot (pl. a szellem szerepe a közvetlenből & a bűn állapotába való átmenetnél) szándékosan vagy sem, figyelmen kívül hagy. Számára itt a lényeges az "önzés" és a "bűn" közötti öszszefüggés cáfolata. Mire utalhat ezzel Kierkegaard? A boldogságból való kimozdulásnak két formája van - mondja Hegel:" a zsidó nép és a római világ" 3 8. Ez a két oldal testesíti meg a sztoicizmus és szkepticizmus állapotát, melyek mint tudjuk az "öntudat" önfélreértésének a következményei Hegelnél; s az is ugyanígy tudható, hogy végeredményében a boldogtalan tudat űtja mindkettő, s az "egyediség végletére reflektálódik" 3 9: önmagát vagy a világot akarja elnyerni, s közben mindkettőt elveszíti. A vallási színterén - a "bűn" kapcsán tulajdonképpen ugyanez a mozgás megy végbe. Ez tehát nem más mint az egyediség ön-állítása vagy ha úgy tetszik, önzése. Az "önzés" fogalmánál Kierkegaard valószínűleg erre gondol, azaz a Hegel által "hamis szubjektivitás"-nak nevezett állapotra, melynek az a meghatározója, hogy hamis önállóságra törekszik — s ez a gondolat, ha a vallásról szóló előadásait a Fenomenológia "boldogtalan tudat" című fejezetében írottakkal összevetjük, igaz lehet. Ám az sem lehetetlen - s ezért a fentebbi feltételes mód -, hogy Kierkegaard itt nem közvetlenül Hegel filozófiáját veszi elő, hanem Philipp Marheineke gondolataira utal ( Grundlehren der christlichen Dogmatik), aki a hegeli tanokat közvetlenül átemeli a magáéba, s azokat felhasználva például a "közvetlenség" kategóriáját az "ártatlanság" állapotával azonosítja, s azt úgy karakterizálja mint a "jó" és "rossz" különbségéről való nem-tudást, 4 0 s ezen keresztül vezeti vissza a bűnt is az ön59
