Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)
zésre 4 1 Kierkegaard viszont azt állítja - és itt jól kihasználja a dán nyelv adottságait hogy az "önzés (Selviske) az "én"-től (Selv) elválaszthatatlan. Mélyebben megvizsgálva tehát a "bűn" összekapcsolását az "önzéssel", az nem más, mint ellentmondás, vagy tévedés, hiszen, ha ez igaz lenne, akkor az "ártatlanság" (a "bűn" előtti állapot) helyzetében is jelen kellene lennie az "én"-nek, holott arról éppen a bűnbeesést követően lehet csak beszélni, mert amíg nincs "nem", nincs individuum, nincs "én". Az "én" értelmezésénél Kierkegaard nyilvánvalóan a hegeli megfogalmazásra akar - jogosan vagy sem utalni 4 2, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy az "én" csak akkor adott, ha ez az "én" az "emberek millióinak számtalan tömegét alkotja", amelyről nincs tudomány, mely mondhatna valamit; az "én" mélyebb csodája az, hogy egy ember, aki önmagára figyel, tudja, amit semmilyen tudomány sem tudhat, azt, hogy ki ö - s ezt fejezi ki mélyebb értelemben a görög mondat yvaftk oecxdtov. 4 3 Az "én" tehát nem lehet általános "én", hanem csak "kvalitatív ugrás" által tételezett 4 4, s az azt megelőző állapotban sem pozitív, sem negatív értelemben nem lehet róla semmit sem mondani. Az egyes "én" tehát éppen a "bűn"-ben fogan 4 5 A gondolat súlyát szinte lehetetlen eléggé hangsúlyozni. Az "én" meglétének ára, a "bűn". Az egzisztencia egzisztálása csakis a "bűn" állapotában képzelhető el. Az "én"-ben minden benne van; világa - önmaga világa. Unum noris omnes - idézi Terentiust (pontatlanul 4 6) Kierkegaard, s ebben az esetben ez akkor igazán releváns, ha "unum" alatt az önmagát szemlélőt értjük, aki nem vágyik kíváncsiskodva az "omnes" után, hanem az egyes komolyságát megtartva önmagában találja azt meg, azzal, hogy önmagához tér vissza. "Az én a bűnben jön világra" 4 7. Az önzéssel azonosítani tehát teljes félreértés. Az egzisztencia így egyben "bűnös egzisztencia", ab ovo, az első bűn óta, amivel nem kevesebbet állít, mint hogy a "lét"-hez, s egyben a "lét urához" való visszatalálás, az in actu egzisztálás Kierkegaard értelmezésében éppen a bűn által lesz lehetséges. A "bűn" kapcsán az ember éppen a "lét"-hez közelít, és egyben Istenhez tartozik, ám ez utóbbi viszonyát teljességgel csak a bűn-bánat fejezheti ki, mely ha hiányzik belőle, egzisztálása ugyanúgy csak a potencialitásban megragadottság marad, mint a schellingi in pura potentia "létező" esetén, mely tudjuk jól, hogy a valósággá válás nélkül hogyan értelmezhető. Ebben a két momentumban (bűn és bűn-bánat) fejeződik ki a kierkegaard-i eg60
