Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)
"azonban ez nem születhet meg a fényben", szemben az emberrel; tehát az állat számára nincs visszaút, nincs honnan hová visszazuhannia, ami megmagyarázza azt is, hogy az állat etikai szempontból sem értékelhető: sem "rossz", sem "jó" nem lehet, ahogy "bűnös" sem, mert bár lételeme a "das dunkle Prinzip" 3 2. A "bűn" ugyanis Schetling szerint átlépés a "fény"-ből a "sötét"-be 3 3, ami azonban nem csak a mozgás irányát adja meg, hanem arra is utal, hogy a "fény" lehetőségének a megjelenése nélkül, a "sötét"-ben való megragadottság nem lehet "bűn". Éppen ezért - hasonlóképpen, mint Kierkegaard-nál - csak az ember képes a "bűn"-re, azáltal, hogy önmaga teremtő alapjává akar lenni, mégpedig azért, hogy "minden dolog fölött uralkodhassék". Az uralkodáshoz azonban a "tudás" megszerzésére való törekvés is hozzátartozik - mind a dán filozófus, mind Schelling véleménye szerint. A "tudottság" kérdése azonban egy sokkal lényegesebb konzekvenciát is felvet: nevezetesen a "bűn"-nek önzésként való értelmezését, amelynek megfogalmazását Kierkegaard J. Böhme-né\, Schellingnél és kiváltképp Hegelnél látja. Ha Hegelt vesszük alapul - mert Kierkegaard itt igazából mégis csak rá gondol - véleményünk szerint ez a kérdés leginkább a "jó" és "rossz" közötti választás kérdése, ezért az a "rossz" állapotára való rákérdezést jelenti. Hegel ezeket a problémákat a vallás filozófiájáról tartott előadásaiban (s itt négy alkalomról van szó: 1821, 1824, 1827 és 1831) előadásonként némileg eltérő formában közelíti meg. Kierkegaard nézetei szempontjából talán a leglényegesebb gondolatok az "ember maghatározásáról" szóló előadásokban találhatók, ahol Hegel annak természeti meghatározottságából kiindulva és ahhoz viszonyítva nézi a "jó" és a "rossz" dialektikájába vetődött embert, aki kilép az ártatlanság állapotából (ez az állapot nála mint "natürliche Unmittelbarkeit" adott) 3 4 a bűnbe; egyszerűen azért, mert arra nézve impotábilis. Kierkegaard az "ártatlanság" és a "közvetlenség" kategoriális összekapcsolását nem fogadja el, azt értelmetlennek tartja, hisz a "közvetlenség fogalma a logikához, míg az ártatlanságé az etikához tartozik". 3 5 S érthető, hogy számára ezen keresztül még kevésbé értelmezhető a "hit" összekapcsolása a "tudás" és a "tudatlanság" kérdésével (amely kapcsán érdemes kiemelni, hogy Hegel a kanti "értelem" és "ész", a "praktikus" és "teoretikus" területéről vezeti vissza a problémát a "hit" és a "tudás" kettősségé58
