Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)
tételeződött, hiszen ha nem ez történik, Ádám nem kerül be az "idő" koordinációs rendszerébe, hanem időn kívüli marad, s ebben az esetben neki éppúgy nem lesz történelme, története, mint ahogy egy angyalnak sincs 2 6. Ha túlzásnak is tartjuk azt a megállapítást, hogy a "történelem központi téma Sörén Kierkegaard-nál" (bár az ezt állító kommentár maga is megjegyzi, hogy Kierkegaard ezt a fogalmat eltérő jelentésben, s nem túl gyakran használja) 2 7, az "idő" kérdése kapcsán néhány művében valóban fontos szerepet kap a történelem, jelen műben (A szorongás fogalma) éppen a "generációs viszonyon" keresztül. Természetesen e probléma más művében is előfordul, de egyben más aspektusból is nyer megvilágítást, hiszen pl. a Filozófiai töredékek híres Közjáték című fejezete is foglalkozik ezzel, ám elsősorban (a "levés"-re kivetítve) a "szabadság" és "szükségszerűség" összefüggése alapján, és nem az "idő" oldaláról. Ebben az esetben sokkal inkább a történeti tudás; pontosabban a történetiről megfogalmazott szemlélet lehetősége és tartalma a központi kérdés. II. Egzisztencia és történetiség Ha a történetiség kérdését vizsgáljuk, meg kell tennünk azt a distinkciót, mely a történeti szemléletén keresztül magáról a történelemről alkotott felfogásunkat is meghatározza, s amelynek elmulasztása az értelmezés zavaraihoz vezethet. Minden történeti felfogásnak - s ez különösen érvényes Kierkegaard gondolkodására nézve - három dimenziója van 2 8: 1. az individuum történetiségének a kérdése; 2. a kereszténység történetisége; 3. a történetiségről való tudás. Mint említettük, a Filozófiai töredékekben éppen ez utóbbiról van szó, míg pl. A szorongás fogalma az elsővel foglalkozik, annyiban pontosítva a fentebbi felosztást, hogy az individuum történetiségét kiterjeszti az egész "nem"-re; sőt önmagában az individuumot - s A. Valis érdekes módon ezt nem veszi észre - nem tartja önmagában történetinek, mivel az lényege szerint éppenséggel jelenvaló. Az előbbi műre visszatérve a történetiség felfogása, értelmezése egyrészt a "levés" oldaláról kap hangsúlyt, másrészt - negatív értelemben - a "múltbeliség" kérdésére nézve; tulajdonképpen ütköztetve azzal a felfogással, mely a múltbeli történetiségében (mivel az már megtörtént, s úgy történt meg, ahogy megtörtént és nem másképp) a "szükségszerűség" megvalósulását látja. Röviden - nem térve ki a 56
