Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)

különbözőség ösztönszerűen alakulhat ki, erről az ember esetében viszont nem lehet szó, mivel ő szintézis. Abban a pillanatban, amikor a szellem önmagát tételezi, tételezi egyben a szintézist is, azért, hogy ezt a szintézist tételezze, először különbözőségként kell megnyilvánulnia."

2

1 Ugyanis nincs szintézis, ha előbb nincs meg a két ellentételezett oldal, melyek között aztán a szintetizáló mozgás már elképzelhető. Olyan ez, mint a megnyugvás, a béke: a megbékéléshez szükség van nyughatatlan szélsőségekre, melyeket igazuk megőrzésével, de partikuláris önállóságuk megszüntetésével egy megbékített állapotba lehet hozni. Ez a "szorongás" a7iOKapa5o%ia xrfq KTiGecoq, egy tulajdonképpen időn és meghatározottságon kívül eső "várakozás", egy "sóvárgás", amely azt fejezi ki, hogy a "teremtett" a tökéletlenség állapotában érzi magát

2

2, vágyik valami másra, de csak a "semmi"-t tapasztalja (mely természetesen nem jelenti ugyanazt, hogy semmit sem tapasztal). Maga az "egzisztencia lehetősége" szorong a valósággá válástól, mely "szorongás" szubjektív értelemben az egyesben jelenvaló, objektív vonatkozásban pedig az "első ember" tettének következményeként tőle származik át az egész emberi nemre mint a bűnösség visszfénye a világban. Ezáltal válik számunkra is jelenvalóvá, mivel Ádám önmagában tételezett bűne egyidejűleg a "nem" számára is tételeződött. A "szorongás" az "első emberben" és a későbbi individuumban abban különbözik egymástól, hogy míg az elsőben sejtelemként, homályos sejtésként írható csak körül, addig a későbbi egyesben a "szorongás" már reflektált

2

3, ami annyit jelent, hogy az eredeti bűnhöz mérve tette már nem minősülhet úgy, mint az "első bűn", hiszen ahhoz képest már származtatott - akár tud erről, akár nem. A választás itt - s erre pontosan mutat rá H. Vetter is - nem csupán a "jó" és "rossz" közötti választás, hanem a "bűn" azáltal karakterizálódik, hogy az ember valami mást is akar, azaz a "Man-selbst-sein-wollen" az a momentum, melyben az ember a bűnben önmagát állítja, s maga a „bűn" is mint "bűn" állítódik.

2

4 Az "első bűn" azzal, hogy benne az ember "önmagát akarja", egyben egy másik relációt is megnyit, s ez az, amit Kierkegaard "generációs viszony következményének" {Folgen cif Genercitions-Forholdet) nevez.

2

5 Azzal ugyanis, hogy az "első ember" bűnbe esett, nem csupán önmagát, hanem a generációk számtalan hosszú sorát is tételezte, éspedig a "bűn" által, és a "bűn"ben; s ez nem jelent egyebet, minthogy a történetiség, a történelem is 55