Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Kassa Gabriella: A tragédia halála
kai, viselkedési formákkal, melyek segítségével önmagát alkothatná meg. Ez az életforma maga is egy kísérleti színházhoz hasonlít. Ez egy kapcsolatot jelent a leszbikus életmód és a színház között. Az egyéniség újraalkotása, az önmegvalósítás küzdelme a szabadság korlátozása ellen. Ennek legvégső lehetőségét ragadja meg a leszbikus, aki a nemi szerepeket és az ehhez kötődő viselkedési normákat utasítja el. Eddig a nő mindig csak egy heteroszexuális kapcsolat részeseként mutatkozott be, ez megkötötte és lehetetlenné tette kitörniakarását. Az első igazi nagy lépés ez ellen a feminizmus megjelenése volt. Már a feminista nő is kívül áll a nemek tekintetében hagyományos értékrenden. E szerep fejlettebb változata a leszbikus kapcsolat, mely képes megvalósítani a feminizmus meghatározta szabadságot. Hogy ez a folyamat kiteljesedjen, ahhoz a leszbikus-feminista szubjektumnak nyilvánosság elé kell lépnie, és ki kell alakítania azt a helyzetet, melyben ez a homoszexuális életforma elfogadásra és megértésre talál. Az eddig passzív női szubjektumnak eddig csak egyféle azonosulási lehetősége volt, a hagyományos nőiességhez való görcsös ragaszkodás, mely álarcot "...a nők azért öltenek magukra, hogy eltitkolják, hogy apjuk péniszét intellektuális fejlődésük során birtokba vették." 1 7 A leszbikus párkapcsolat ezzel szemben kétféle azonosulási lehetőséget kínál: a cselekvést és az önmeghatározást. A vágyakozó és a vágyott állandó kölcsönhatása jelenik meg a leszbikus párkapcsolat dinamikájában. A szerepek tetszés szerint felcserélhetők és megfordíthatok a szexuális viselkedésben és azon kívül is. Ez nagymértékben megkérdőjelezi a hagyományos férfi-nő kapcsolat egyedüli jogosultságát. Azt a legeslegvégső viszonyítási pontot, mely talán utolsóként maradt mienk abban a folyamatban, melyben minden érték-, norma és viszonyrendszertől megfosztottuk magunkat. Az előbb említett leszbikus közösség önálló helyet követel magának a kultúrán belül, hogy ott meggyökeresedve folytassa hódító útját a köztudat felé. Ezen az úton akaiják felfedezni újra a tragédia erejét. Saját valóságuk szerint kellene újradefiniálni a tragikus fogalmakat. "A színházban a tragédia a kínok kínját jelenti. Vajon a kínok kínja maga az eksztázis? A szélsőséges ellentétek, természetes, elkerülhetetlen szintézisek? Talán ebben rejlik a közönség tragédia iránti kiolthatatlan lelkesedése, hiszen a kínok kínja tudatosítja bennünk az ellentétek lehetőségét, azaz az eksztázist. Ha ezt tapasztaljuk, úgy érezhetjük, élünk. És egy olyan társadalomban és korban, amelyben 155
