Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Dunkel Norbert: A műalkotás közönsége - avagy a befogadás ontológiája

^ének, kivág (DNS endonukleóz), megújít, összeköt (DNS lipáz). Értékvesztett, szilánkokra forgácsolt világunk nem teszi lehetővé az individuum szocializációját, az értékteremtő művészet ezzel ellentétes irányú folyamatot hoz létre. A kultúra nem luxus, nem az ünnepnapok naftalinszagú ruhája. A művészet meghaladási, de bgalábbis megoldási kísérletek, modellek tárháza. A magit nem i-eí!ekt:.ló, a» magát nem megoldó társadalom probléma

1 :ezel- m: jatartásre iertoára szűk marad, primitív, intoleráns, szábváryszírí!, merev. A művészet fellendülése viszont az adott civilizáció f.illend

j! ísével j£r együtt. De fordítva is igaz.. A kreativitás nem művészetspecifikum, hanem evolúciós tényező. A kibernetikus, tudós a n.cjóra esküszik. Pedig a ráció csak kerete a nem-racionális tud^tmíík'ádésnek. Nem csoda, ha kibernetikusán orientált életünk számos hiánytünetet mondhat magáénak. Pusztán a ráció nem old meg mindent. Aránytalan világot eredményez, pedig maga a szó (ratio = arány) az arányos léptékű világot célozta valamikor. A műalkotás a beavatottaké, akik ismerik e holt nyelv betűit, a műalkotás az alkotók privilégiuma, a középszer meghaladásának módja, az őserő birtoklásának bizonyítéka, sőt a meghasonlás területe is. Ám a műalkotás börtön is egyben. A saját világomból ki-nemtörés. A műalkotás közönsége ma rn'rc nagyrészt csak élvezni akarja a kultúrproduktumok felszíni rétegeit, így juthattunk oda, hogy az élvet megfizettetik, a művészet kurva lett (szó szerint: görbe, elhajolt eredeti szándékától) a posztmodern mindent eladhatósága szerint mérő piaci standján. Szuperficiális műélvezésről van szó tehát, s az áthagyományozó funkciók károsodása miatt utódainkra csupán a műértés, az intellektuális örömszerzés exponenciálisan csökkenő esélyét hagyjuk. Áz alkotást megérteni-megélni annyi, mint engedni a csábításnak; de annyi is, mint önmagam korlátait meghaladva, felébreszteni az érzékenységet, s párbeszédbe elegyedni a művészettel. Ez feltételezi a kommunikáció megkövetelte sémákat; de nem csak a társadalomban preferált közléssémákban tudok közlekedni. Közönségnek lenni, részesedni, Mitsein-ban lenni, magasabb fokon, hitelesebben, emberarcún részesülni a műalkotás ürügyén emberrel, világgal, a Másikkal (egy másik világgal), aki valamennyire Én is lehet. Ebben a Mitsein-ban a das mAN idegensége nélkül, a mű látószöge által, együtt lenni. 118