Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Hársing László: Hit és racionalitás
szerűen jellemzi, hanem mint folyamatszerű létének pillanatnyi és ezért szükségképpen átmeneti meghatározottsága. Létének alaprétegéhez tartozik az a képesség, hogy túllépjen ténylegesült végességének mindenkori határain és kitáruljon a világ korábban hozzáférhetetlen térségei felé, sőt a jövőnek pusztán lehetőségszerű horizontjaira függessze tekintetét. Elmondhatjuk, hogy az ember létének jellegéből adódóan nyitott lény. Ennek a nyitottságnak létmeghatározó jellegében aligha túlbecsüllietően jelentős összetevője az ember problémacentrikus beállítódása, az a mindennapiság szintjén megnyilvánuló sajátszerűsége, hogy kérdésessé tud tenni mindent a külvilágban éppúgy, mint önmagában. Problémafelvető lényként szemléli önmagát, miközben olyan létszerű és megélt egyensúlyhiányok tudatosulnak benne, amelyek előbb gondolati, majd tevőleges keresésre, vagyis mindenkori önmagán való túllépésre ösztönzik. Ez a keresés nem öncélú, hanem annak az egyensúlyhiánynak a feloldására irányul, amelyet az ember mint létének kihívását éli meg. Válaszok után kutat, amelyek oldják ezt az egyensúlyhiányt. Valójában válasz-alternatívákat mint olyan megoldásokat keres vagy alkot meg gondolatilag, amelyek elhárítják a létét fenyegető kihívásokat és nemcsak a túlélés, hanem az emberibb élet ígéretét is nyújtják. Az ember "azzal, hogy lehetségesnek tételezi fel a kérdezés pusztán véges horizontját, már túl is ment ezen a lehetőségen, máris végtelen horizontú lénynek bizonyult. Saját végességének gyökeres átélése által túlmegy végességén és transzcendens lénynek, szellemnek tapasztalja önmagát. Oly horizontnak tapasztalja az emberi kérdezés végtelen horizontját, amely annál messzebb tolódik, minél több kérdésre talált már választ az ember" — állapítja meg méiyértelműen Karl Rahner? Az emberi természetnek csakugyan megvan ez az önmagán túllépni akaró jellege, az emberség már meghódított magaslatán való túlhaladás igénye. Világosan kell azonban látnunk, hogy a válasz-kereső ember horizontjának végtelensége pusztán lehetöségszerü (potenciális) végtelenség, amely nem ismeri ugyan a túllépés semmiféle elvi korlátját, de sohasem megvalósult (aktuális) végtelen. Életvilágunk mindenkori határain -- legalábbis elvileg -- mind horizontálisan, mind vertikálisan túl lehet lépni, de az aktuális végesség és a potenciális végtelenség meglétéből nem következik az aktuális végtelenség létének szükségképpenisége. E kérdésre a továbbiakban visszatérünk. Most tegyünk kísérletet az emberi lét nyitottságának (transzcendentális irányultságának) és a természetes hit kapcsolatának megvilágítására. Abból indultunk ki, hogy az ember olyan lény, akinek javakat kell elsajátítania ahhoz, hogy létének folyamatosságát biztosítsa. Ezeket a javakat nem mindig találja készen életvilágában. A valóságnak azon területei felé kell fordulnia, amelyet korábban még nem vont tevékenységének körébe, és keresnie kell szükségleteinek mint szűkölködő léte ki10