Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Koncsos Ferenc: Humanizmus és szerelem

nem különbözik lényegesen az állatokétól, nem magyarázható egészében az ösztönkoncepcióval, mert sohasem pusztán természeti kapcsolat. Ezért minőségileg különbözik még a legfejlettebb állatok szexualitásától is. Az emberi szexualitást nem automatikusan indítja be a nemi érés, a személyiség fejlődésével együtt változásokon megy át. Késztetéseket rejt magában, melyek különböző magatartás- és tevékenységformák mozgatórugóivá alakíthatók át. A szexualitás már a legprimitívebb társadalmi csoportokban sem, korlátozódott a nemi aktusra, nem pusztán ösztönösen mechanikus kapcsolat volt, magában hordozta a társadalmiságot. A társadalmivá lett szexualitás minőségi magasabb rendűségét éppen a nemi kapcsolatot meghaladó sajátosan emberi tartalom, a kapcsolat érzelmi jellege adja meg, alakítja szerelemmé. A szerelem minősége a személyiség fejlettségének függvénye. Előzményei már a promiszkuis viszonyok között élő embercsoportokban is megtalálhatók, ahol elvileg mindenki mindenkinek élettársa lehetett. Már itt is megtalálható az érzelmek sűrűsödése egy partner körül.A pusztán ösztönös késztetés alapján létrejött szexuális kapcsolat embertelen, ezért tartották és tartják ma is erkölcstelennek. Az osztálytársadalom megjelenése a nemek kapcsolatát ellentmondásos formában alakította át. Humanizálta, mert a promiszkuitástól a monogámia megjelenéséig tartó folyamatban a nemek kapcsolatának emberibbé válása mutatható ki, ugyanakkor dehumanizálta, mert a nemek kapcsolatában az emberi értékek háttérbe szorultak az anyagi javak mellett. A magántulajdon a nő számára igen alacsony társadalmi státust biztosított, emiatt számára a természetes vonzódás szabad megnyilvánítása szinte lehetetlenné vált. Az antik társadalomban — amely egy korlátozott szinten való elégedettségei fejezett ki —, a szerelem törésmentesen illeszkedett be a mindennapi élet viszonyai közé/

1 E korra a szerelem érzéki, evilági felfogása jellemző, de a nő társadalmi szerepe miatt érzelmei lényegtelenek voltak a férfi számára. A középkorban a vallási hatásokra a szerelem nem evilági jelenség lett, hanem az égi hatalmakkal való szövetséggé vált. Az ideálként megfogalmazott szerelem és a tényleges gyakorlat azonban nem esett egybe. A polgári társadalom a középkori szerelemfelfogást átértékelte, evilágivá tette, ahol az ég már nem a régi értelemben szerepelt, hanem egy adott realitáson való túllépés lehetőségét jelentette.

5 A polgári társadalomban az átértékelt középkori felfogás összekapcsolódott az elidegenedés modern formáival. Megszűnt az egyén és társadalom harmonikus viszonya, az emberi kapcsolatok dologivá váltak, éppen ezért a szerelem, amely tovább is megmaradt közvetlenül emberi kapcsolatnak, nem illeszkedhetett be töretlenül az emberi kapcsolatok rendszerébe,

6 A polgári társadalom által létrehozott modern ember szerelme a szorongásból fakad. Benne a magánytól való félelem és a közösség keresése jelenik meg. A tartalmas emberi nagy közösségek hiánya miatt, ennek pótszerét keresi a magára maradt egyén a természetes kis közösségekben. Mivel azonban a kis közösségek sem maradtak mentesek a társadalmi hatásoktól, ezért ezek sem lehetnek igazi közösségek. A modern szerelemtől a szubjektum magánya feloldódását várja, de a szerelem inkább a magány felfedezése, mert kiderül, hogy a kapcsolatban vagy mindkét fél magába zárkózott marad, vagy csak az egyik fél kívánja az azonosulást, s így az egyirányúság miatt, nem juthatnak el a közösségig. Ezért a modern szerelem csupán irányultság, az egyén magánügye. Az atomizálódott társadalomban egyedüli emberi kapcsolatnak maradt szerelem szűk, privát és részleges közösség, mert ,,az 21