Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Szőke Lajos: össz-szláv írásrendszer-tervezetek

I ÖSSZ-SZLÁV ÍRÁSRENDSZER-TERVEZETEK SZŐKE LAJOS A szláv népek története, sajátoságos társadalmi fejlődése, valamint területi elhelyezkedése részben megmagyarázza azt a tényt, hogy már a legkorábbi íráskísérletek sem voltak egységesek. Tulajdonképpen csak a kereszténység felvételével kezdődik meg a szlávoknál a rendszeresebb íráshasználat, s ebben az időben még a ligatúrákkal gazdagított latin és görög írást használták. A X. és a XI. századból származó legrégibb szláv irodalmi emlékek írása azonban már glagolita, vagy cirillika, de van latinbetűs nyelvemlék is. A későbbi évszázadok folyamán végül is a cirillikával együtt a latin írás terjed el a szlávoknál, de még ennek a két írásrendszernek a használata is eltéréseket mutat fel. A diakritikus jelek és a ligatúrák használata távolította a cseh és lengyel latinbetűs írásmódot, a cirillika további sorsát pedig nagymértékben befolyásolta az egyes szláv nyelvek fejlődése, fonetikai sajátossága. Egyesek talán ébredező nemzeti öntudatukból adódóan, nyelvük különbségét még azzal is hangsúlyozni kívánták, hogy sajátos írásmódot használtak. Voltak azonban olyan történelmi személyiségek is, akik a szláv nyelvek eltérő fejlődésében, különböző írásmódjában veszélyt láttak. Különösen a XVI—XVII. század történelme szolgált számukra bizonyítékként, hiszen a török európai terjeszkedése, az osztrákok és a németek politikai törekvései mind veszélyeztették a felaprózódott kis szláv népek létét. Szerintük egy közös nyelv, (talán az egyházi szláv), egy közös ábécé legalább szellemi, tudati síkon erősítette volna az összetartozás érzését, amely később a nemzeti lét biztonságához is hozzájárult volna. így vélekedett Krizanic, Juraj a különös sorsú jezsuita, aki kalandos életében szinte valamennyi szláv nyelvvel megismerkedett. Fantasztikusnak tűnő céljai elérésére törekedett egész életében, jóllehet szinte lépten-nyomon kudarcok érték. Mesterséges össz-szláv nyelve, melyet több művében is ránkhagyott, nem szolgálhatott a szlávok közötti összetartó kapocsként [1]. Irreális kísérlet maradt, amely már eleve megsemmisülésre volt ítélve, mivel nyelvi—tartalmi szempontból sem érte el a kitűzött célt, a társadalmi— történelmi feltételek pedig még inkább lehetetlenné tették megvalósulását. Nyelvi elképzelései között azonban voltak jóval reálisabb alapokon nyugvó elgondolások is. Ezek pedig éppen egy közös, egységes szláv írásrendszer megalkotását kívánták előmozdítani. Első, kimondott nyelvi jellegű munkáját, az OöjaCHbénje BÚBÓflHO O niiCMb cjiOBbHCKOMt-ot 1661-ben írta Oroszországban. Ez a művet a szlavisztika első ortográfiai jellegű értekezésének lehet tekinteni, természetesen nem a nyelvtudomány mai kritériumai szerint. Már az első szóból kitűnik, hogy nem fanatikus módon elérhetetlen célokért küzd, hanem nagyon is szem előtt tartja a valóság lehetőségeit. Ezért volt képes még megalkuvásra is. Kri187