Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Szőke Lajos: össz-szláv írásrendszer-tervezetek

zanic ugyanis a latin ábécé híve volt, nem azért mert horvát létére számára talán a latin írásmód megszokottabb lett volna. Összehasonlítva a két írásmódot azzal érvelt, hogy a latin betűk formája szebb, s használatuk is praktikusabb, mivel írás közben nem kell felemelni a kezet és a szavak latin betűvel írva kevesebb helyet foglalnak el. Határozottan állította, hogy „. . . nincs tökéletesebb írásmód sem a már létezők, sem a majd esetleg feltalált új írások között" [2]. Elismerte azonban, hogy a cirillika használatát már nem lehet megszüntetni, de hangsúlyozta, hogy egyszerűbbé és ésszerűbbé kell tenni. Könyvében ezt a nehéz feladatot is meg akarta oldani, jóval Nagy Péter orosz uralkodó írásreformja előtt. Az új ábécében természetesen csak olyan betűk szerepelhettek, amelyek hangértéke a beszélt nyelvben is létezett. Ezen a ponton Krizanic a legbonyolultabb problémával került szembe, amelyet előtte még senkinek sem sikerült megoldani. Szmotrickij, M. és a többi nyelvtanítók munkássága csak az egyházi szláv nyelvre terjedt ki, A beszélt (orosz) nyelv fogalma alatt viszont a XVII. században több változat, típus, sőt önálló nyelv értődött, melyek kisebb-nagyobb mértékben különböztek egymástól, vagy egymásba fonódtak. Krizanié — önmagának ellentmondva — nem azt az orosz nyelvet vette alapul, amelyet valóban beszéltek, hanem az ún. szlavjano — orosz nyelvet, melyet I<HbM>KHMb, MJIM ÍIpcBOAHMHeCKMb nyelvnek nevezett. Közrejátszhatott benne az a tény is, hogy a XVII. században a szlavjano — orosz nyelv használata széles körben elterjedt, sőt még a török által feldúlt délszláv területre is eljutott. Helyesen vette észre azt a fonákságot, amit a nyelvben szereplő népies elemek, s azok etimológiai helyesírása okozott. Emiatt fölöslegesnek tartott sok olyan egyházi szláv írásjelet, melyek hangértéke már nem létezett (ÍM, g, 0) vagy egyes szláv nyelvekben nem használtak ( > u). A 10 helyett jésített magánhangzók használatát javasolta: ja, je, iju. Másik nyelvi témájú munkájában a rpaMaTÚHHO M3Ká3aHje 06 pycKOM je3ÚKy-ban újból visszatér az ortográfiai kérdésekre. Csak egyféle „JI"-et ismer el írásában, ugyanakkor tudja nagyon jól, hogy különbség van az; ,,1" és az „1" között. A szótagképző likvidák esetében állítja, hogy azok csak valamilyen magánhangzó segítségével ejthetők ki, amely egyes szláv nyelvekben más és más lehet. Éppen ezért célszerűnek tartja, ha egy semleges T, jelet pótolnak az említett mássalhangzóhoz, melyet aztán különböző szláv népek a maguk nyelvhasználata szerint ejtenek: CMPT > CM'bpT, BJIK > BJTbK. Az m helyett a horvát q (c) írását javasolja, hogy elejét vegyék a különböző lehetséges variációknak (szerb IIIT). Elképzeléseiből kitűnik, hogy mindaz, amit javasolt, racionális alapokon nyugvó egyszerűsítés volt, ortográfiai útmutató. A Krizanic-féle ortográfiai elvek szerint használt és leegyszerűsített cirill írásmód a szlavjano— orosz és a szlaveno—szerb nyelvnek szolgált volna közös írásrendszeréül, ami ugyan a szlávság nagyobbik részét ölelte fel, de ilyen nyelvű könyvek használata a katolikus lengyeleknél, ill. a protestáns cseheknél aligha volt lehetséges. Csupán egyedül az egységes írásmód nem lett volna elegendő a könynyebb írásbeli megértéshez, más nyelvi szabályzókra is szükség lett volna, különösen a nem pravoszláv szlávokat illetően. Krizanic tervei nem váltak valóra. Egyes kutatók azonban azon a véleményen vannak, hogy I. Péternek ismernie kellett Krizanic fent említett műveit, mert másként aligha magyarázható a ,,grazsdanka" hasonlósága [3]. Csak több mint egy évszázaddal később merült fel újból az egységesítés, közelítés .188