Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Lisztóczky László: Egy Radnóti-vers motívumrendszere. Gondolatok az Erőltetett menetről

fejezi ki a költő ítéletét az iszonyú világ fölött, s adja meg az élet, a küzdelem célját, értelmét is. Ortutay Gyula írt arról, hogy ezekben a sorokban Radnóti ,,a pesti nyarak és őszök menedékét, az öreg svábhegyi, Diana úti házat énekli meg reszkető vággyal, fájdalmasan tiszta zenéjén át a budai nyaraló verandája, az öreg fák s a békés idill megannyi képe jelenik meg". Különösen az utolsó években számtalan verse szól ennek az öreg hegyi háznak a békéjéről, idilli magányáról. Az életére törő világméretű pusztulás közepette az otthon emléke jelentette számára az utolsó menedéket és a végső érvet a fasizmus ellen: ez az, amiért élni „érdemes még". Az emberi integritást védi, az élet minden szépsége és értelme ebbe az egy szóba sűrűsödik. Az ember legelemibb, legszemélyesebb jogainak szelíd követelése többet, teljesebbet mond minden más jellegű kinyilatkoztatásnál. Épp abból a tényből fakad Radnóti kései lírájának kivételes értéke és ereje, hogy amikor az ember életét befonták „vad kényszerképzetek", amikor hazug jelszavakkal manipulálták az emberi tudatot, meg tudta találni a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb, legemberibb, ezért végképp kijátszhatatlan érvet a kegyetlen társadalom elleni lázadásra. Az általa féltve óvott partikularitásban megőrződnek a nembeliség tartalmai is: egy emberibb, otthonosabb világ megteremtését is sürgetik az otthon békéjéről, nyugalmáról szőtt álmok. Az emberi mértékű, szebb világot követeli akkor is, amikor idilljeiben az ember és a természet testvéri harmóniáját, panteista színezetű természetlátását fejezi ki. Feltűnő, hogy kezdettől mennyire vonzódik Radnóti a „világ apró rebbenései"-hez, a köznapi dolgok igézetéhez, a valóság egyszerű varázsához. A világháború poklában, ahol a pusztítás szolgálatába szegődött modern technikáé, a fegyvereké volt a szó, ahol az egyes ember, a természet szépsége mit sem számított, a költő közel hajolt a földhöz, az élet parányi jelenségeihez, és észrevette, felragyogtatta szépségüket. Az elidegenedő, uniformizálódó világban, amikor a technikai fejlődés a nagy méretek, távolságok, találmányok csodálatát hozta, Radnóti felmutatta a hűs veranda, a zümmögő méh, a hűlő szilvalekvár, a nyárvégi csönd, az árnyas kert, a ringó gyümölcs varázsát. Szelídsége, életszeretete kapott így kifejezést, általánosan használt stíluseszköze ezért a megszemélyesítés: emberarcúvá változtatja az egész világot, bensőséges, családias viszonyba lép vele. Az első idillikus képbe illeszkedik az egész vers egyetlen olyan szava, amely kilép a személyes lét világából, amelynek közvetlen programot megfogalmazó társadalmi-politikai töltése van: „béke". Elhelyezéséből adódóan egyszerre mutat visszafelé (a háború képeire) és előre. Milyen gyöngéddé teszi jelentését, hogy a „méhe" szó birtokos jelzőjeként szerepel! így fejeződik ki, hogy az életnek a béke a természetes, lényegéből fakadó állapota. A felejthetetlenül merész és eredeti, polifonikus hangulati asszociációkat tömörítő, csilingelően bájos kép más képzettársításra is lehetőséget ad. A béke az élet anyjává magasztosul: az ő „méhéből" születik meg, belőle „zöngicsél" a szépség és öröm, a világ titkai csak a béke állapotában tárulnak ki előttünk. A kétféle megközelítésből adódó antinómia logikailag egyenlő erővel bizonyítja a kép gazdag jelentésfunkcióját. Hatása a többi képre is kisugárzik, a következő mondatok alárendelő viszonyban állnak az ezt a szót tartalmazó tagmondattal. Meglepő stílusváltásra figyelhetünk fel ebben a részben: az első két mondat nyersen realista, már-már dokumentatív ábrázolásmódja után a nosztalgikus haza vágyódás impresszionista képsort teremt. Sajátos stíluskeveredés jön létre: .155