Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

TANULMÁNYOK AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEIRŐL - Dr. Bihari J.—Dr. Sütő J.: Módszertani kísértet az orosz főnévi hangsúly-változások tanításához

ról van szó hangsúlyváltozás szempontjából. A meghatározás a maga szempontjából kifogástalan, mégis számunkra nem felel meg, mert a kon' esetében is más a hangsúlyváltozás, meg a svecá esetében is más. Ugyanígy megtévesztő számunkra (noha igaz), midőn a jazyk szóról azt olvassuk, hogy „rajta a hangsúly az egész ragozáson a végződésre esik". A jazyk alak és a jazyká között hangsúlyváltozás van. Ugyanez a helyzet az otéc és otcá között is. A gimnáziumi nyelvtan (különösen az átdolgozott 2—16. kiadások) már egyszerűbben írják le, és meg is próbálják az egyes típusok elnevezését. Ez kétségtelenül haladás ezen a területen. Leírásaik és meghatározásaik' (elnevezéseik) azonban még mindig nem a változásból indulnak ki, hanem változót és változatlant egyszerre vesznek figyelembe (nem egyszer éppen a változó rovására a változatlant húzzák alá). Pl. „átnyúló élhangsúly", „kétkivételes raghangsúly", „háromkivételes raghangsúly". így aztán megesik, hogy két ellenkező irányban megnyilvánuló hang súly változási típus egy hang súly típusba kerül (pl. stol és ruká). Ezek a szótári és nyelvtani leírások és meghatározások noha — újra hangsúlyozzuk — a maguk szempontjából (szótári és nyelvtani leírás) pontosak, a valóságnak megfelelnek, de valójában statikusak: hangsúlytípust jelölnek. A hangsúlyváltozásokhoz, a hang súly változási típusokhoz az élő beszéd tanítására dinamikusabb jellegű leírásra, meghatározásra, sőt mi még fontosabb: elnevezésre van szükség. A hangsúly változások igazi lényegét feltáró egyszerű és világos típusmeghatározásokat és használható csoportosításokat csak akkor kapunk, ha a „tőhangsúly-véghangsúly" („élhangsúly-raghangsúly") terminológiával tanításunkban szakítunk, és kizárólag a fellépő változásokból indulunk ki. Tehát nem hangsúlytípusokat, hanem hang súly változási típusokat vezetünk be. A fül számára ugyanis ez a változás a jellegzetesség, ez a mozgás a feltűnő jelenség. Az előbb említett tőhangsúly-véghangsúly alapon a dvor és certá szavak ugyanabba a típusba tartoznak („állandó véghangsúly"). Pedig ezekben valójában nem az a jellemző, ami őket külsőleg (a szem számára) összekapcsolja, hogy ti. mindkettő az egész ragozás folyamán véghangsúlyos, hanem az a lényeg, ami őket a fül számára elválasztja: a certá szónál a hangsúly az egyes szám alanyesetben elfoglalt helyéről (szótagjáról) az egész ragozás folyamán nem mozdul el, a dvornál pedig az egyes szám birtokos esetétől kezdve az alanyesetben elfoglalt helyéről a szó vége felé eltolódik egy szótagnyival. Tehát a fül számára észrevehető mozgás történik. Ugyanez áll gvozd' és struná szavakra is: a fül számára két különböző típusba tartoznak. A fül számára való jellemzés és csoportosítás szemnontjából tehát az alap nem az lesz, hogy egy szónak ragozása során hangsúlya tő- vagy véghangsúlynak (raghangsúlynak) minősíthető-e, hanem az, hogy a hangsúly az alanyesetben elfoglalt helyéről [szótagjáról] elmozdul-e vagy nem. Minden olyan helyzetet tehát, amelyben az alanyesethez viszonyítva ilyen mozgás van, változásnak kell minősítenünk. Ügyhogy ezen az alapon a fül számára a hangkivetéses helyzet is változásnak számít. így pl. ogón', ognjá nem nyugalmi helyzet, hanem az eltűnt alanyeseti szótagról a hang47