Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

TANULMÁNYOK AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEIRŐL - Dr. Bihari J.—Dr. Sütő J.: Módszertani kísértet az orosz főnévi hangsúly-változások tanításához

zépiskolai nyelvtanaink a főnévi hangsúlytípusokat pontosan nyilvántartják. A Hadrovics—Gdidi-féle szótárak az 1951. évi Orosz—magyar szótártól kezdve megadják minden főnév hangsúlytípusát is. Jelzéseiket átvette a Haász Árpádné-iéle Orosz—magyar kéziszótár (1952) is. Kár azonban, hogy a Langenscheidt-szótárak rendszerének megfelelően az egyes típusokat az illető szavaknál helykímélés céljából csak hivatkozó betűkkel jelzik. Ez a körülmény aztán, főleg tanulók számára, a szótár kezelését ebből a szempontból elég bonyolulttá teszi. Csak a függelék adja meg az egyes típusok leírását. A tanulók számára ezért használhatóbb Szabó Miklós és Kovács Zoltán Orosz—magyar iskolai szótára (1960), mely szovjet és cseh szótárak (vö. Ozegov: Slovar' russkogo jazyka, Moszkva, 1953., Skolny rusko-cesky slovník. Zapracoval kolektiv katedry ruskeho jazyka a literatury na Vysoké skole pedagogické v Praze pod vedenim prof. L. V. Koreckého. Praha, 1955.) mintájára már nem szám- vagy betűutalással, hanem közvetlenül a keresett szónál tünteti fel az eltérő hangsúlyokat. Középiskolai nyelvtanaink (Dr. Szabó—Dr. Zsinka—Kosaras: Az orosz nyelv tankönyve középiskolák számára. 1952., Dr. Szabó Miklós—Dr. Kovács Ferenc: Orosz nyelvtan a gimnáziumok számára. 1966.) is számontartják, sőt rajzban szemléltetve is ábrázolják a hangsúly típusokat. Az Í952. évi nyelvtan még külön melléklet formájában is részletesen foglalkozik a kérdéssel, felsorolva az egyes típusokhoz tartozó főneveket is. Az kétségtelen, hogy ha a hangsúlyváltozások megtanítása területén maradandó eredményeket akarunk elérni, akkor ehhez elengedhetetlen alapnak a hangsúlyváltozások természetét tüzetesen meg kell tárgyalnunk a tanulókkal, lényegét meg kell tanítanunk. Ez kell, hogy módszertani eljárásunk első lépése legyen. Szigorúan különbséget kell azonban tennünk hangsúlytípus és hangsúlyváltozási típus között. A szótárak és nyelvtanok elsősorban hangsúlytípust írnak le, határoznak meg. E típusmeghatározások azonban minden tudományos pontosságuk mellett is szempontunkból nem igen használhatók. Egyrészt, mert éppen a pontosságra való törekvés miatt elég bonyolultak. Mivel hangsúlytípust írnak le, azt hangsúlyozzák, hogyan oszlik meg a tő- és véghangsúly aránya, s az aprólékos kétágú meghatározást nem könnyű még egymagában sem megjegyezni. Hát még a többivel együtt! Pl. „Az egyes szám tárgyesetében és a többes szám alanyesetében (élettelen dolgoknál az alany- és tárgyesetben) a hangsúly az első szótagra, a többi esetben a végződésre esik'* vagy „az egyes szám eseteiben a hangsúly a szó végére esik, a többes számban egy szótaggal a szó eleje felé (kéttagú szavakban az első szótagra) tolódik". Másrészt nem használhatók sok esetben ezek a precíz leírások azért sem, mert az esetleg számunkra fontos mozzanatot eltakarhatják. Pl. a Hadrovoics—Gáldi-szótárak a kon' és svecá típusokat azon az alapon, hogy „csak a többes szám alanyesete (élettelen dolgoknak alany- és tárgyhete) nem véghangsúlyos", egy típusba veszik, noha két különböző típus46