Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Soós I.—Dr. Szőkefalvi-Nagy Z.: Az első magyarországi „timsógyár"

lyeket olvasztani szoktak. . . nem pedig ily sütés-főzés által nyerendő sóról, melyből mint föld tekintetvén, nem jár urbura". A „valóságos sók", mint a konyhasó és a salétrom „ásatását vagy készítését" már egészen régen a király magának tartotta fenn. A szódára (sziksóra) és a timsóra a törvények Pundor érvelése szerint nem érvényesek, mert ha az agyagból bárki szabadon égethet téglát, akkor a benne levő sókat ki is szabad oldani abból. [97] Nem csökkent az évek során, s amikor a termelés az akadályok miatt visszaesett, egyre nyomasztóbb volt az alkalmazottak fizetése. A factor, az üzemvezető megkapta, a termeléstől függetlenül fertályévenként a maga 15 forintját. A „katlanos"-nak is járt a havi 10 forint, s ha ment az üzem, a napszámosok napi 1, „érczhordásért" napi 2 forintot kaptak. Biztosítani kellett egyes dolgozók munkaruháját is. A „katlanosnak és segítőjének" évente csináltatott Orczy báró gyöngyösi „exactor"-ja, vagyis xőpénztárosa egy-egy rend posztó ruhát („szürkankót és szürnadrágot) 3 forintért. A timsóház kommenciós kocsisának is járt ruha, csizma (ennek ára 1328-ban 4 Ft 24 kr.) és kalap (2 Ft). [98] A nehézségeket olykor természeti okok is súlyosbították, pl. 1827. novemberben a hosszú szárazság miatt „a hutát ki kellett oltani a víznek fogyatkozása végett". [99] Mindezeket összevetve nem csodálkozhatunk, miért nem válhatott a Borbála-bánya ismét nyereséges üzemmé. Az 1826—27-es „katonai év"ről még majdnem 2000 forintot hoztak át. Az év végére már 359 forint hiány mutatkozott [100]. Ez a ráfizetés évről évre fokozódott. Különösen a következő, az 1828/29-es év volt nagyon rossz, a negatívum 2148 Ft 49 kr-ra emelkedett, az 1829/30-as év viszonylag nagyon jó volt, mert csak 264 Ft 53 kr-ral növelte az üzem passzíva-oldalát. Akkor is ráfizetéses volt ez az üzem, ha pozitívumként hozzávesszük azt is, ami nem szerepel a hivatalos számadásokban, de a nyugták közül kiolvasható, az ugyanis, hogy az Orczy-ház a saját gyöngyösi udvara számára általában évente 40 mázsát elhozatott a gyárból, természetesen fizetés nélkül. Ennek ára pedig kb. 600 Ft, már megérződött volna az elszámolásokban, de döntő mégsem lehetett volna. [101] Amikor az egykori társulati timsóüzem 20 éves Orczy-igazgatása után már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy nem lehet jobb kiutat találni, elhatározták, hogy eladják. 1839. június 11-én volt az árverés. A legtöbbet ígérők, Vilmán és Kaán 9000 Ft-ért megvásárolták a parádi Borbála-bányát minden tartozékával együtt. A Pozsonyban november 15-én megkötött szerződés szerint az Orczy-családtagok így indokolták meg az árverést: „mivel tulajdon erdeink a parádi timsóbányánktól távolabb esvén, a timsófőzéshez megkívántató fát csak nagy bajjal szerezhetnénk meg ..." Egyáltalában nem véletlen, hogy a timsóbánya és üzem megvásárlói egyben a birtok bérlői voltak. Mint az az eddigiekben bebizonyosodott, csak a földesúr vagy a bérlője üzemeltethette timsófőzőjét Párádon rentábilisan, az tehát, aki sajat területén saját fájával dolgozhatott. Az átadáskor készített leltár azt bizonyítja, hogy a timsógyár akkor már nem a legjobb állapotban volt. [102] 389-