Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Molnár József: A haladó pedagógusok üldözése a fehérterror idején He-ves megyében

A HALADÓ PEDAGÓGUSOK ÜLDÖZÉSE A FEHÉRTERROR IDEJÉN HEVES MEGYÉBEN DR. MOLNÁR JÓZSEF 1919. március 21-én a magyar proletáriátus megvalósította régi ál­mát — széttörte és lerázta magáról a kapitalista rabság bilincseit — s kezébe vette sorsának irányítását. A kommunisták által vezetett tanács­állam olyan magasztos célokat tűzött a nép elé és olyan terveket dolgo­zott ki, nemcsak politikai, gazdasági, szociális téren, hanem a kulturális vonalon is, amelyek megvalósulásával több százados elmaradásunkat hoz­hattuk volna be. A proletárdiktatúra győzelmes kivívása után alig egy hét múlva — március 29-én —• a Forradalmi Kormányzótanács elrendelte a külön­böző jellegű iskolák államosítását, a megyei és járási művelődésügyi osz­tályok létrehozását, melyet nagyjából május közepére végre is hajtottak. Ekkor szüntetik meg hazánkban először az uralkodó osztályok műveltségi kiváltságait és szélesre tárják a dolgozók előtt a művelődés kapuit. A Tanácsköztársaságnak Heves megyében viszonylag elég széles pe­dagógusbázisa volt. A helyi, járási, megyei művelődésügyi osztályok vezetői sok helyen pedagógusok voltak. A tanítóságot osztályhelyzete vitte a Tanácsköztársaság eszméi felé, mert általában csak szegény embe­rek gyermekei mentek tanítói pályára. Megbecsülésük nem sokkal volt különb, mint a szegényparaszté vagy a munkásoké. (Megyénkben sok­szor 50—60 pályázat is befutott egy-egy tanítói állásra és az kapta meg, aki nagyobb protekcióval rendelkezett.) Az egri érsek egyházi kerületéhez tartozó megyénkben az iskolák csaknem 80 százaléka felekezeti jellegű volt. A tanítók az iskolai felügyeletet ellátó falusi plébánosokkal szem­ben alárendelt helyzetben voltak. Az elenyésző számú állami iskolák irányítását és ellenőrzését az állami tanfelügyelőség látta el. E fontos tisztséget betöltő hivatal tagjai zömmel dzsentrik és jogi végzettségűek voltak, többnyire az uralkodó osztályhoz tartozókból kerültek ki. A pe­dagógusok sérelmeiket nem tudták orvosolni, mert panaszaikkal felette­seik színe elé sem kerülhettek. A hatalmat kezükben tartó megyei urak csak a maguk kiváltságos helyzete erősítésével és azzal törődtek, hogy a szegény dolgozók higgyenek az akkori világrend örökkévalóságában s megváltozhatatlanságában. így nem csoda, hogy Heves megyében a közoktatásügy még az alacsony színvonalú országos átlagnál is mélyebbre 27 L

Next

/
Oldalképek
Tartalom