Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Lőkös István; Kazinczy 1813-as Dayka-kiadásának korabeli fogadtatása 225 Dr. Nagy Sándor: Egy fejezet a századforduló prózájából (Gárdonyi Géza novellái)

novellája. A magyar valóságból sarjad ízig-vérig, a kivándorlás keserű kényszeréből, Amerikába kitántorgó, majd visszatérő paraszthőse csak szeretteinek karjaiban mondhatja magát boldognak. Ebben nyoma sincs a széthulló emlékképeknek, ringató hangulatoknak. Kerek, egészre komponált története nagyon is fegyelmezett, konfliktusa sokoldalúan indokolt motívumokból épül fel, s cselekménye nyílegyenesen vezet a végkifejlet felé. A pályaszakasz igazi kulcsnovellái azonban az Átkozott józanság (1906) és talán jobban A zöld szfinksz (1906). Ez utóbbi ügyesen felépített novella, két hőse, a festő-impresszárió és Diódy Dénes hegedűművész az író énjének viaskodó kettősségéről árulkodnak. Diódy Dénes, aki megcsömörlik a „sokadalomtól", a társadalomtól, rábeszélésre közönség elé lép magányában alkotott csodálatosan szép műveivel, amelyek nem hasonlítanak a szokványoshoz, teljesen egyéniek. (Milyen leleménnyel írja le Gárdonyi a hangok muzsikáló színeit!) A művész azonban csalódik, kettétöri hegedűjét és újra végletes erkölcsi szakadékba taszítja az üzletté, a pénzzé züllött világ. A novella szimbolikus története Gárdonyi valósághoz való viszonyát foglalja magába. Vállalja-e az emberiség bajait, keressen-e gyógyító orvosságot a hangok „idealizálásával" a társadalom betegségeire, vagy meneküljön nyugtató magányához? Ezekre a kérdéskre keresi a választ a novellát író Gárdonyi. Az öreg tekintetes (1905) keserű igazsága az idealizáló magány felé sodorja az írót — az Átkozott józanság is a világot elemző ész és a szeretet ellentétét bogozza —, de e pályaszakasz novelláinak tanulsága szerint ez soha nem elégítette ki. Majd a háború hoz újabb művészi kivirágzást. „Ember az embertelenségben" Gárdonyi életének utolsó éveire alkalmazták legtöbbször az „egri remete" nevet, amely mindig a visszahúzódott, öregedő író hanyatlását jelentette. Ez a remete-legenda éppen az utolsó évek eredményeit vonta kétségbe. Pedig művészete — így novellaíró művészete is — új elemekkel gazdagodik a világháború idején. Különösen novelláiban feltűnő a szatirikus támadó kedv, amellyel Gárdonyi felzárkózik az antimilitarista magyar irodalom legjobbjai mellé, és eljut a háborúnak a pacifizmustól sokkal radikálisabb elítéléséhez. A magány lázadó, menekülő és gyötrődő írója most is a megélénkülő társadalmi mozgás eredményeként talál magára, és így lesz igazán annak a népnek írója, kinek sorsa mellett eszmélésétől elkötelezte magát. Az utolsó évek novelláiban feltűnő az a fegyelem, amellyel művészi eszközeit — a szatirikus groteszk elemeket is — mondanivalója szolgálatába állítja. Már 1913-ban megérez valamint a háború előszeléből, s igyekszik már ekkor megmaradni embernek az embertelenedő világban. 1913 júliusában teszi közzé a Pesti Hírlap-ban a Megérkezett című novellát, amelynek hőse a bolgár—török háború vérengzéseiben tanul emberséget és undorodik meg a gyilkolástól. Megérzi, hogy a szép eszme256