Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Buda Attila: A sorslátás ára: Babits Mihály novelláiról
Buda Attila A SORS LÁTÁS ÁRA Babits Mihály novelláiról Babits Mihály a mai olvasói köztudatban elsősorban költőként, tanulmány- és eszszéíróként, valamint műfordítóként van jelen, prózai munkái az előbbiek mögött némiképp háttérbe szorulnak. Regényeit több, különféle eredetű idegenkedés, novelláit pedig többnyire az ismeretlenség kíséri. Szépprózai műveit az általános, bár nem kizárólagos szakmai közmegegyezés is - a költői teljesítményt joggal állítva az élre sokadrangú alkotásoknak értékeli. E konvenciónak azonban csak annyi jogosultsága van, amennyire nyilvánvaló, hogy Babits Mihály hosszabb-rövidebb prózai írásainak legtöbbje nem sok rokonságot mutat a magyar irodalom hagyományos prózafelfogásával: sem Jókai, sem Mikszáth, - Kemény Zsigmond pedig egyáltalán nem -, sem Herczeg Ferenc és követőik nem hozhatók valamilyen vagy bármilyen rokonságba vele, sem ő az előbbiekkel. Ahogyan megőrzi távolságtartását a Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc által gyakorolt prózafelfogástól is. Fia mindenáron e műfajban hazai irodalmi rokonságát kellene felderíteni, talán még leginkább a szintén kívülálló Ambrus Zoltán munkássága hozható vele távoli kapcsolatba. E jelenség legfőbb oka az, hogy mintái nem annyira a magyar irodalom korábbi és hagyományos témaköreiből fakadnak, sem a történelemhez, sem a társadalomhoz nem a közvetlen elődök és főleg nem a kortársak által felállított nyomvonalakon közeledett, s részben ez a magyarázata annak is, hogy prózaírói szemlélete sokkal inkább társítható jelenünk felfogásával, mint a saját koráéval. Pontosabban mind a nyelvi felépítés, mind a tartalmi jegyek szempontjából köztes helyzetben vannak ezek az írások, számtalan oly vonással, amelyek csak megírásuk után évtizedek múlva jelentek meg a magyar irodalomban, vagy - ha úgy tetszik -, évtizedek múlva nyerték el értelmüket, ami e jellemzők felismerését nyilvánvalóan a közvetlen, s a követő utókor számára is nehézzé tette. Sőt: bizonyos vonatkozásokban még ma is nehézzé teszi. A prózaíró költő úgy érezte tehernek a készen kapott elbeszélői kánont, hogy részben felmutatta azokat a pontokat, amelyekben az gyenge és esendő, részben kikerülve, több másik kánon példáját kínálta helyette.
