Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - Tverdota György: Babits, az írástudó
Tverdota György • Babits, az írástudó 17 donba visszaszökő mackó, a különös hírmondó, a holt próféta szerepeit próbálgató, az értékek védelmében a világnak hátat fordító Babitsot is visszakényszerítették a harcok arénájába a történelem újabb próbatételei. Nemcsak aJónás könyve híres mondata: „vétkesek közt cinkos, aki néma” tanúskodik erről az „árulásról”, hanem a szinte hisztérikusan antimilitarista és alig burkoltan társadalomkritikus Elza pilóta, a nevezetes ankét, amely azt vizsgálta, hogy mit tehet az író a háború ellen, vagy a Vers a csirkeház mellöl három részes kompozíciója is: „menni s cselekedni kell! / Harcot a Harc ellen! és a Tett / gyilkos lelkét tettel ölni meg”. S végül mindeme „anomáliák” legmélyebb alapját a - talán nem is szándék nélküli - fogalmi tisztázatlanság képezi, amely egyenlőségjelet tesz elkötelezettség, az érdekek kiszolgálása, a harci buzgalom, a tényeknek behódolás, a hatalom akarása, az ösztönök szabadjára engedése között, így téve lehetővé finom és kevésbé finom csúsztatásokat, és így teremtve meg a kimenekülés egérútjait a magának épített zsákutcákból. Az írástudói státusszal járó szabadon lebegés állapota, amelynek ábrándját Az írástudók árulása szerzője színezgette, ugyanis csak történelmi légüres térben képzelhető el. Babits pályakezdése pillanatában megélénkülő szellemi életbe érkezett, amelyben a meglévő intézmények mellett különböző alternatív közösségek szerveződtek, és közöttük éles ellentétek támadtak. A költő ebben a feszültségekkel teli mezőben tájékozódva az irodalmi-művészeti-kulturális modernség képviselői között talált otthonra. Választása folytán szembe kellett fordulnia az elindító családi közeggel, társadalmi réteggel, akár a szakítást is kockáztatva. A világháború tovább élezte az ellentéteket, s Babits épp ekkorra nőtte ki magát, első kötetei és felhalmozott hatalmas műveltségi tőkéje folytán, az irodalmi élet központi szereplőjévé, ekkor került a közfigyelem reflektorfényébe. Ettől fogva naponta vizsgáznia kellett az ellenfelekre és szövetségesekre polarizálódott közvélemény színe előtt. A szabadon lebegni vágyó értelmiségi köré kapcsolati háló szövődött, amely óvta, de egyúttal észrevétlenül foglyul is ejtette őt. írástudói magaslatokra akkor sem emelkedhetett, ha nagyon akarta volna, de nem is igen voltak ilyen ambíciói. O maga is beismerte, hogy aJátszottam a kezével jobboldali körökben megbotránkozást keltő soraival a háborúpárti nacionalista közvéleményt akarta provokálni. Gesztusa nem félreértés, nem ügyetlen balfogás volt, hanem szervesen következett elitista és individualista kultúrafelfogásából. A nagy műveket szerinte nem nemzetek, osztályok, hanem a kivételes képességekkel felruházott kevesek termelik. A közösségek, amilyen a nemzet is, nem léphetnek föl e kivételes lényekkel szemben túlzott követelésekkel, hagyniuk kell őket szabadon kibontakozni. Épp csak arra nem számított, hogy a királyához hű és lobogók alá sorakozó hazafias sajtó annyira felbőszül majd ellene,
