Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 4. szám - Rigó Béla: Versfaggatás: Nem tudhatom... tudatom
Rigó Béla • Versfaragás 67 S ekkor felállt az osztályunkból egy Rogátsy nevűfiú, akinek az apja becsületes fényképész volt a Körúton, felállt, és odament a három ordító diákhoz:- Kik maguk? - kérdezte nyugodtan. S ekkor megkapta őt az egyik diák, és lekent neki egy nagy pofont, gondolva, hogy ez a szegény, nemes Rogátsy nyilván zsidó lehet. De Rogátsy t igen kedvelték az osztályban, s minden szó és magyarázat nélkül odaugrottak a barátai, s olyan erős döngetés kezdődött, aminőt mégnem is láttam iskolánkfalai között. S míg ők verekedtek egymással, a keresztények, a jó Rogátsynak volt ideje rám pillantani s inteni, hogy a szabaddá vált ajtón osonjak ki. S én osontam is kifelé, vegyes érzelmekkel. Inkább, hogy oda akartam állni én is a verekedők közé, hadd verjenek engem Rogátsy és társai helyett, de Rogátsy újabb szigorúpillantással eltiltott engem ettől, s másik társammal a W.C. fele vettük az utunkat. S lapultunk a WC.-ben, de nem nagyon sokáig, mert a turulisták oda is benéztek, s most aztán verni kezdtek engem is. Es vertek, és vertek, engem, az atlétát, le egészen a lépcső aljáig, ahol feleszméltem, és egy kidobott öreg rajzszéket ragadtam fel. S ezt forgattam magam körül, zúgva és halálra szántan, és rettentő kezemtől és zúgó székemtől elijedve, már a kapunál voltam, már eldobtam fegyveremet, hogy az utcára jutva eltűnjek, amikor jobb kézfelöl odalépett hozzám még egy elrejtőzött turulista. —Te büdös zsidó - mondta nekem hidegen, indulat nélkül, és mint akinek ez a parancsa, harag, indulat nélkül még egyszer az arcomba csapott. S amikor én szembefordultam vele, hogy öklömmel az ő arcába vágjak, hitelen kés villant meg. Ez egy másik turulista volt, a hátam felől, aki ugyancsak harag és felindultság nélkül igyekezett engem hátba szúrni. De valahogy elugrottam a szúrás elöl, s így csak újfelöltőm anyagát hasította ketté a támadóm. Hazautaztam villamoson. S amikor bejöttem, és megláttam a szüléimét, hát sírva fakadtam. S amikor anyám meglátta szétszabdalt kabátomat, ő is zokogni kezdett, míg apám nagykalapácsot ragadott, s úgy üvöltötte:- Ki merte bántani az én édesfiamat? S te hagytad magad? Félig igent és félig nemet intettem. Aztán elmondtam mindent. S apám ekkor leborult az asztalra, s kalapácsára hajtva a fejét, Ő is sírni kezdett.” Rejtő Jenő már nem is jöhetett volna el. A keményöklű bokszoló és nevettető nyelvakrobata éppen egy évvel az emlékezetes szilveszter előtt munkaszolgálatosként halt (fagyott?) meg Ukrajnában. Alábbi szövegünket a Csontbrigádból idéztük. Rejtő (R Howard) a pusztító háború előszelétől megcsapottan 1938-ban írja meg akkor hihetetlennek tűnő látomását a haláltáborokról. Utólag nézve legendás fantáziája szegényesnek bizonyult a valósághoz képest.
