Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 4. szám - Rigó Béla: Versfaggatás: Nem tudhatom... tudatom
68 Új Dunatáj • 2014.4. szám Csontbrigád (részlet) Valahol egy majomszerű, keskeny arc tűnik fel. Óvatosan közeledik. Ember? Nem valószínű. Ez a fej egy koponyacsont, barna, ráncos, vékony irhával bevonva. A szemek helyén két sötétfolt. Az üreg mélyén halvány, nedves csillogás. Rövid, gyors fejmozdulatok. Előrehajlik, aztán hosszasan figyel, így, lábujjhegyről, dermedten, minta menekülésre állandóan kész állat. Fécamp érzi, hogy perzsel a nap. Mozdulni nem tud. Újabb majomszerű csontarcok tűnnekfel, egyforma mind, és eszelősen fürge pillantásokkal siklanak ide-oda a tehetetlen ember körül... Most egy kétméteres csontváz közelít, valószínűtlenül hosszú homlokkal. Dorongot tart a vállán, mint ahogy a dupla csövű puskát viszik könnyedén. Szétterpesztett lábbal áll a csoport előtt.- Gyenge Hiéna - mondta megelégedetten, és bólogatott. Többen utánamakogták, mintha valami szélütött kórus szerepelne itt:- Gyenge Hiéna... Gyenge...- Új Hiéna és Gyenge... Amit az egyik mond, azt elismétli nyomban a többiek kórusa, mintegy örülve a szónak, gépiesfontoskodással.- Már ma eszünk... Van Gyenge Hiéna...- Már ma eszünk... eszünk... - újságolják egymásnak falevélsusogásszerű, hangsúlytalan, halk beszéddel a csontmajmok. Az óriási csontváz int a doronggal, és mint a karmester jelére, elnémul a kórus. Valami furcsa torokhangon, mintha litániát mondana, szinte énekelve szól:- Nem esszük meg, mert Törvény van! Gyenge Hiéna is Hiéna, amíg él. Ez az erkölcs!- Ez az erkölcs...- Mert valaminek kell lenni! - Valaminek kell... lenni!... És lihegtek. Némelyik sípolva. És álltak, és bámulták Fécampot.- De holnap már eszünk! - mondta a szólista. Holnap eszünk... Harmadik tanúvallomásként Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplójának egy részletét idézzük. Radnótit az utcán kapja el egy erre a célra kiállított baka, aki becipeli a zsákmányt a kaszárnyájába: „...ahol egy borbéllyal kopaszra nyíratják,
