Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (2. rész)
14 Új Dunatáj • 2014.2. szám- Meg magunknak - tettem hozzá, nehogy kettőnket kihagyjuk a dicséretből! Nagyon rossznéven vettem volna. Kezdett romba dőlni a tervem. Pedig milyen ügyesen felépítettem! Már majdnem torony is került a tetejébe. Azért csak majdnem, mert amikor raktam volna fölfelé, egyik pillanatról a másikra megállt a tudomány. Vagyis ahogy a főnököm elé járultam, hogy nagy tisztelettel kérem, tenné tiszteletét az esküvőnkön, s elvárjuk a lakodalomban is, minden gondolkodás nélkül nemet mondott: nem fogadhatja el, sok boldogságot kíván, mulassunk jól, s nyújtotta a kezét, jelezve, hogy befejezte a velem való társalgást. Ilyen megszégyenülésben régen volt részem. Legszívesebben a fejem vertem volna a falba, én eszeden, hogy is gondolhattam, hogy majd ő, a hivatala magasságából leereszkedik hozzám, összeadja magát egy lóti-futi beosztottal. Minek nézem én őt? Szerencsére, arra nem került sor, hogy szóba hozzam, szeretnénk az autóját igénybe venni. Akkor még jobban éghettem volna!- Mért nem engem kérdeztél meg, mit csinálj - okolt Bori. - Alakítottad volna úgy a dolgot, hogy Krisztiánnal odamész hozzájuk, viszel virágot a feleségének, s rajta keresztül környékezed meg.- Nem ilyen volt ő! - mentegetőztem.- Most már röstelkedhetsz - folytatta Bori. Restelkedtem is, de nem csak őelőtte, magam előtt is. S az hiányzik, odabent mások fülébe is belejusson a mesterkedésem. Körberöhögnének. S igazuk lenne. Mit képzeltem én magamról? Ki vagyok én?! Tudomásul kellett vennem, hogy egy senki. Azok közül való vagyok, akiket nem sokba vesznek. Pedig több tisztesség van bennük, mint akik lenézik őket. A bajban több megértést tőlük várhatok, nem mástól. Akik nem váltogatják hóra-borúra a színüket: most ilyen vagyok, máskor meg amolyan. Tudtam, hogy nincs teljesen igazam, köztük is vannak, akik ide ígérnek, oda kínálnak, ahogy az érdekük diktálja. De kikhez forduljak, ha nem azokhoz, akik, ha kellett, mindig segítettek, a legtöbb jóravalóságot bennük tapasztaltam. Akiknek a két kezükön kívül nem sok félteni valójuk van, ha csak nem a becsületük. Őhozzájuk tartozzak én, tanácsoltam magamnak, ne másfelé tekintgessek. Az azonban továbbra sem hagyott nyugton, mi okozta a főnököm színeváltozását? Mi olyat követtem el?
