Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (2. rész)
Serfőző Simon • Semmi sem úgy van 13 Ezek után Gusztit kellene még a százhatvan kilométeres útra rávenni. Fizetem neki a benzint, csak vállalja el a fuvart. De hol találom meg? A piactéri odúban már aligha. Kihurcolkodott belőle. Mondom, benézek a törzshelyére, hátha azt még nem számolta fel. De ha nincs is ott, mire hazaérek, hátha a kapuban vár majd, mint régen, reménykedtem. Kétszer már megtörtént, s három a magyar igazság. De nem volt a kapuban sem. Bori várt csak, s mindjárt kérdőre is vont, nem tudtam előbb hazaérni ? Nem ezt ígértem.- Intéztem a lagzis menetet. Gusztit kellene még előkaparnom - fogtam magyarázkodásba. Erre Bori az ajtó felé kapta a tekintetét, fordítottam én is arra a szemem, hát ott áll, akit emlegettünk. Mégis van magyar igazság! Csakhogy mi szél hozta? Kiderült mindjárt, mert lépett a fürdőszobába, s kezdett átöltözni: le a pantallót, fel a munkásnadrágját. Jött a parkettát lakkozni, úgy látja, az még nincsen készen. Nem szeretné befejezetlenül hagyni az itteni ténykedését. Másért is jött, derült ki később, a fizetségét felvenni.- S mi lesz az ifjú párral? - kérdezem én meg. Nem volt újdonság számára, mire készülünk.- Mi lenne, elviszlek mindkettőtöket, hogyne vinnélek el! - ajánlotta magát, miután célzást tettem rá, mennyire nem egyszerű hazajutnunk.- Ne is csak az egyikünket vigyed, másikunk itthon maradjon - vettem tréfára megkönnyebbülten a dolgot.- Tanú nem kell ? - állt elő vele Guszti. - Mert megyek, ha kell. Hogyne kellene. Ez még nem is fordult meg az eszemben. Tele van egyebekkel. Például most azzal, hogy Guszti mennyi munkadíjat kér majd? Csak ne sok lenne, mert kellene másra is a pénz. Sorolhatnám. Mintha olvasott volna a gondolataim közt, mert egyszer csak megszólalt:- Tudjátok mit? Nem kérek semmit. Vegyétek nászajándéknak. Megörültem az ajánlatának, hogyne már! Hiszen erre nem számítottam. Bori is így lehetett vele, mert felugrott a ládáról, s két puszit nyomot az arcára. Nem győztünk hálálkodni. Rendes gyerek ez a Guszti, állapítottuk meg Borival, nem sejtve, mennyire elhamarkodottan. Kikísértük a kapuba, mikor este elment, integettünk is neki. Majd siettünk vissza, nézni a fellakozott parkettájú szobát. Mégis csak szebben néz ki, mint pár héttel ezelőtt. S ezt neki köszönhetjük.
