Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (1. rész)
26 Új Dunatáj • 2014.1. szám Ez így ment délig. Azt kérdezi egyszer a komám: minek néznek ezek bennünket ?- Annak... Mi másnak? - Egyebet mit mondhattam volna? Érthetett ennyiből is. Ahogy ütjük ott az időt, kiderült, hogy a készenléti csomagokat akarták kiosztani, hogy vigyük haza, benne alsónemű, nadrág, zubbony, bakancs, sisak, hogy ha jön az ellenség, otthon csak magunkra kellejen kapni, s menetkészen álljunk. Igen ám, de az a teherautó nem jött a konvoj után, amelyik ezeket a csomagokat szállította volna. Ki se állt a garázsból, amit a tiszt urak nem vettek észre. Rádióst meg nem hoztunk magunkkal, hogy beszóljanak a laktanyába, hogy itt várakozunk már a tetthelyen, azonnal induljon utánunk. De nem indult. Lerobbant, jutott ez is a tudomásunkra. Na és ? Van másik autó. Csakhogy hiába van, amikor a szerelvényes zsákokat össze se állították. A raktárban külön halomban állt még a kapca, külön a bakancs, külön a többi. Állítólag valaki elfelejtette kiadni a parancsot az összeválogatásukra. Van Isten az égben! Ezeket a híreket az a tiszt hozta, aki - azt láttuk csak - dzsipbe vágta magát, s elporzott a közeli faluba telefonálni. Ezt kellene lehallgatni az ellenségnek, fordult meg a fejemben. Tanulhatna belőle. Mikor visszatért nagy sebesen, hú, micsoda kavarodás támadt! A tisztek most futkostak csak összevissza! Élvezet volt nézni. Itt fekszik a tehénlegelőn hét-nyolcszáz ember, mi legyen velük? Civil ruhában tartassanak velük alaki gyakorlatokat, hogy foglalkoztatva a legyenek? Semmit! Vissza a laktanyába! Csak előbb a heverészéstől ellustult seregletbe életet kellett verni, sorba állítani őket. Félórába csak ez beletelt. S utána odavezényelni őket a gépkocsikhoz, felparancsolni rá mindenkit. Ez egy másik félóra. Ezt jelenti egyik tiszt a másiknak. Az azt következőnek. De hadd csinálják! Ezt tanulták. Ha tudjuk, hogy szélnek eresztenek bennünket, mindjárt másképpen állt volna rajtunk a nadrág. De ez csak akkor derült ki, mikor visszaértünk a laktanyába, s ott még fárasztottak bennünket egy darabig. A tányérsipkás - nem tudom, honnan került elő - bejelentette aztán, hogy most hazamehetünk, de hamarosan visszahívják a társaságot, a készenléti csomagokat akkor osztják ki. Az egyik pillanatban, hogy hazamehetünk, kitört az éljenzés belőlünk, a másikban, hogy hamarosan vissza kell jönni, mindenki nyaklott össze. Én aligha jövök, határoztam el azon nyomban. A társam is így gondolkozhatott, lerítt róla. De hogy meg merte-e tenni, ő tudja. Felszállt a villamosra, azóta se láttam se élve, se halva.
