Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 4. szám - Rigó Béla: Versfaggatás: Nem tudhatom... tudatom
70 Új Dunatáj • 2014.4. szám Itthon vagyok. S ha néha Lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csörgő, vöröslő fájdalom. A költőnek és hazájának kapcsolata tehát személyes, mondhatnánk intim. Közös tudáson, érzelmeken, sőt közös titkokon alapszik. Erre a versszakban továbbra is találhatunk példákat. (A legszebb közülük vitathatatlanul a felelés-elhárító kő babonája.) Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja hol lakott itt Vörösmarty Mihály; annak mit rejt e térkép?gyárat, s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát; az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s miföntről pusztítandó vasút, vagy gyárúzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban, hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. A háborús világban élő Radnóti verseiben természetes valóságként jelenik meg a repülőgép. Az Elégiá ban „harci gép dúlja fel meleg helyét”, a Béke, borzalomban „gép dongott fenn”, A lángok lobognak című versben „egy gép dörögve száll az égen és sötét árnyéka lenn / némán kiséri röptét a sanda tengeren”. A bombázógépek még a bori táborba is elkísérik. A Levél a hitveshez emlékezetes sorai szerint „csodákban hittem s napjuk elfeledtem, / bombázó rajok húznak el felettem; / szemed kékjét csodáltam épp az égen, / de elborult s a bombák fönt a gépben / zuhanni
