Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 4. szám - Petres Csizmadia Gabriella: Radnóti személyesen: A Napló alkotáslélektani értelmezése
Petres Csizmadia Gabriella • Radnóti, személyesen 59 következő epigrammát jegyzik fel róla: „Radnóti ez. Markán ragad a vaszománc, / kezében kalapács, de ajkán asszonánc.”22 A vendégszövegek között számos szövegértelmező, kritikai bejegyzéssel is találkozunk, amelyek a kortársak szövegeire vagy a klasszikusok új ráolvasásaira reflektálnak. A nagyra tartott költők, József Attila és Arany János életművéhez több alkalommal is visszatér, költőtársai közül pedig - többek között - Füst Milán pozitív megítéléséről olvashatunk a naplóbejegyzések között. Szép számban találunk azonban éles bírálatokat, akár szatirikus értékeléseket is. Az egyik legszellemesebb kritikával Mécs László Narancs című versét illeti, amely „őrjáratot érdemelne”, és az őt bíráló Cs. Szabó modorában, egy kerettörténetbe ágyazva, ironikus-szatirikus hangon helyezi pellengérre a művet.23 A műhely naplóként írt Napló Radnóti Miklós Naplója, a műfaji elvárásokkal szemben magán viseli az utólagos szerkesztettség nyomait. Ez az eljárás nem ritka jelenség abban az esetben, ha nem a naplóíró rendezi kötetbe a saját szövegét vagy posztumusz kiadásról van szó. Radnóti naplójánál mindkét eset fennáll, így bizonyos szerkesztési elvek kialakítása elkerülhetetlennek bizonyul. A Naplóból azonban nem derül ki, mely szövegrészeknél találkozunk Radnóti Miklós tudatos szerkesztésével, mely szakaszok őrzik Radnóti Fanni keze nyomát, esetleg az utószót és jegyzeteket író Melczer Tibor munkásságát. Az sem világos, hogy a naplóíró vagy a szerkesztő tudatos eljárásának köszönhető-e, hogy a szövegek jelentős része alkotáslélektani kérdés köré összpontosul. A naplóban azonban vitathatatlanul megjelenik egyfajta szerkesztési tudatosság, melynek köszönhetően a bejegyzések műhelynapló-jelleget öltenek. A szerkesztés logikája nem egyszer úgy rendezi egymás mellé a szakaszokat, hogy azok kiegészítsék vagy továbbgondolják egymást - ami a műfaj önéletrajzosítási szándékát tükrözi. Rögtön az első bejegyzéseknél ennek a sémának a használatát tapasztaljuk: az első 1934. július 8-áról származik, és egy ekfrázisszerű szakaszt tartalmaz, amely csattanóval zárul: „Dühít, mert rossz (a festmény). Vidít, mert piktor is van gyilkolni való, nemcsak költő”.24 A bejegyzés megadja a napló témáját, a minőségi alkotás problematikáját, amely meghatározó jelleggel végighúzódik a teljes 22 Uő. 276. 23 Uő. 146-147. 24 Uő. 5.
