Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Jankovits László: Alatta vagy fölötte? Humanista viták a költészet allegórikus jelentéséről (előtanulmány)
60 Új Dunatáj • 2014.2. szám Barbaro a költők ellen intézett beszédében éppen ezt a meghatározást szemeli ki, amikor rámutat, hogy a „sinus Dei”, Isten keble kifejezés a Bibliában kizárólag azt a státust jelenti, amelyben csak a Fiú és a Szentlélek lehet jelen, valamint tagadja, hogy az olyan mítoszok leple alatt, mint a bikává változó Jupiteré, bármiféle ilyen rangú igazság rejtőzne.13 Miért van az, hogy a költők és a teológusok vitájában az egyik fél a pozitív példákat válogatja, magyaráz és az istenhasonlóságot hangsúlyozza, míg a másik a negatív esetekre és a hitványságra mutat rá? Az eltérés egyik oka talán az lehet, hogy a Szentírás szövege csorbíthatatlan egész és mindenestől ihletett, míg a pogány-antik hagyománynak nincs ilyen rangja: különálló, alakítható, ötvözhető egységekből áll. Ez az erénye és a hibája, aszerint, hogy miképpen áll hozzá az értelmező. A teológusok értelmezése az áthághatatlan rangbeli különbséget hangsúlyozza, és a pogány hagyományt részben felhasználhatónak, de alapjaiban hibásnak ítéli. Ettől eltérően a humanista hagyomány a hasonlóságot mutatja ki, az ezt támogató részekre összpontosít, és óhatatlanul válogat a szentírási helyek közül, valamint ennek során fokozatosan egyre inkább él a teológiai háttér nélküli teologikus nyelvezettel. A teológusok szemszögéből veszélyes útra lép ezzel - Mussato elleni iratában már Giovannino da Mantova is blaszfémiáról, szentséggyalázásról beszél. Márpedig az út folytatódik - se szeri, se száma azoknak a költészetvédő munkáknak, amelyek a következő évszázadok során a költő isteni teremtő géniuszával foglalkoznak, a költészetről teologikus nyelven, ugyanakkor a teológiai kifejezések háttérjelentésével egyre kevésbé foglalkozva beszélnek. Mindazonáltal a Quattrocentóban nem ez az egyetlen út. Az utolsó tárgyalandó szövegjanus Pannonius tanára, a veronai Guarino 1450-es levele a ferences Giovanni da Pratóhoz, aki - ma nem ismert - munkájában a pogány szerzők könyveinek elégetését javasolja.14 Jelentős eltérések olvashatók itt a korábbi humanista költészetvédelemhez képest. Guarino, a tanár hangsúlyozza, hogy a gyerekek számára csak erkölcsös munkákat szabad adni; hangoztatja, hogy valamennyi tudomány a teológia szolgálója; ugyanakkor kiemeli az előtanulmányok fontosságát. A régi érvek mellett a legfontosabb újdonság itt az új tekintélyek, a görög egyházatyák, Nazianzoszi Szent Gergely, s még hangsúlyosabban Nagy Szent Baszileiosz példaként hozása. A pogány költőktől vett példák a morális tanítás illusztrációi. Amint az 13 Ermolao Barbaro II Vecchio, Orationes contra poet as; Epistolae, ed. Giorgio Ronconi, Firenze, Sansoni, 1972 (Pubblicazioni della Facolta di Magistero delTUniversita di Padova, XIV), 109-113. 14 Guarino Guarini Veronese, Epistolario, a cura di Remigio Sabbadini, vol. II, n. 823, pp. 519. kk.
