Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 1. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (1. rész)

Serfőző Simon • Semmi sem úgy van

13

a parancsnoki ajtó körül, szem előtt legyen mindig, a századparancsnoktól minél többször kimenőt vagy eltávozást kapjon.

Mások, velem együtt, összesen négyszer-ötször ha hazajutottunk a két- és negyedév alatt. Egyik alkalommal rám is szóltak a faluban, amikor két napra hazaengedtek, s mentem valahova, hogy hé, te vagy-e az, Jani ? Alig ismertek meg. A kutyákról nem is beszélve. Ahány öregasszony volt, az mind szaladt a kapuhoz, hogy megnézzék, kit ugatnak annyira? Csak nem tolvaj szalad tán az úton?

Akadt, akinek már felesége volt, gyereke is. Mit keresett közöttünk? Nem a jó kedvét, biztosan.

Mi könnyebben voltunk, nem volt se kutyánk, se macskánk. Esetleg kedvesünk otthon. Ha belátóak voltunk is, hogy esett az nekünk, hogy más hazamegy, otthoni levegőt szívhat, mi meg sóvároghatunk?

S ezek után még újra és újra vonuljunk be? Gyakoroljuk a gázálarcban futást? Hajigáljuk magunkat a földhöz, amikor a parancsnok elkiáltja magát, hogy atomrobbanás balról ? Aztán a tenyerünkkel takarjuk el a szemünket, hogy így majd megvédjük magunkat a sugárzás ellen? Azt se hitte el, aki kitalálta.

Egyáltalán: mit kerestünk mi a mundérban? Mert hogy nem a hazát védtük, mindenki tudta. Ha nem is mindenki, mert már annyira elbutították, a többség tudta.

Másra kellettünk. Mást védeni. Erről azonban mélyen hallgattunk. Az hiányzott volna, hogy kitudódjon, miről mit gondolunk.

Nem akkor, később se. Már kívül a kapun. Hogy egy másikon meg bevigyenek? Kérdőre vonva, hogy nem tetszik valami? Szóljunk! Akkor majd elbeszélgetnek velünk. Az ilyenfajta beszélgetés azonban kinek hiányzik?

Ha mindez szóba kerül, Guszti barátomnak a sörös kriglik mellett biztosan kiöntöttem volna a lelkem. Nem én, más se tudja megállni, hogy időnként el ne ragadja az őszinteség.

De biztosan elterelődött a szó. Mondjuk oda bicegett alázatoskodva az asztalunkhoz valamelyik kéregető az utcáról, volt belőlük nem egy, s megzavarta a beszélgetésünket. Vagy az asztaltörölgető alkalmadankodott éppen: pohár fröccsért kitakarította a hamutálakat, a megüresedett székeket igazította a helyükre. A csapos nem ért rá ezzel foglalkozni, hosszú sor állt mindig a pultja előtt. Az egyik pohár sör követelte a másikat.

Jöttek a népek a közeli piacról, szükséglakásokból, girbe-görbe utcákról. Mindenféle lecsúszott alakok, alkoholéhes szőrmókok kóvályogtak be az ajtón. Köztük hangoskodó seftelők. Még valamennyire elfogadható öltözetű figurákat is lehetett látni. Talán valamelyik hivatal vagy iroda alkalmazottai lehettek, ki tudja, nem volt rájuk írva. Az biztos, hogy a többség nem közéjük tartozott.