Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 2-3. szám - Ritoókné Szalay Ágnes: A virágba borult mandulafa

54

Új Dunatáj • 2014.2. szám

Felség, el ne kerülj, bárha szerény a lakom.

Azt mondják, hogy a föld nagy Békehozója Molorchust nem fitymálta le szűk kis kalyibája miatt.

Fertur et immensi pacator maximus orbis parva Molorcheae tecta subisse casae.

Ismerősként üdvözöljük a szerénykedve vendégváró versnek újra föllépő szereplőjét, Herkulest. O a ferrarai diákokat Vergiliusra emlékeztetve látogatta meg. A fabula szerint, akkor éppen Cacust legyőzendő, de Guarino mester figuráját magára öltve, annál sokkal magasztosabb célja volt. Itt, most Mátyás esetében más a helyzet. Ez a fabula a Molorchus otthonába betérő Herkulesről szól, aki éppen a nemeai oroszlán elpusztítására készül. A király ekkor, rövid pécsi látogatása idején a török ellen indult. A magát oly szívesen oroszlánnak megjelenítő Mátyás ellenfele is méltó ellenfél, az egész akkor ismert világot veszélyeztető oroszlán: a török volt. Legyőzője valóban a „pacator maximus orbis”, aki a trófeából készült pajzsot méltán viselheti, ha a költő jóslatként is szolgáló verse valóra válik. Hogy a hivatkozás még jobban találjon, Janus forrása itt a Panegyricus Messallae, az ókori dicsőítő éneknek egykor megbecsült, ma már túlzónak tartott változata.

Főpapi tiszte a pécsi püspököt is gyakran a hadba induló király mellé szólította. A nem igazán alkatára szabott keserves föladatokról versek sora tanúskodik. Annál többet nyert-nyertünk itáliai kiküldetésével. Más ember lépett az annyira áhított földre. Régi tanulótársai az egykor anyagi helyzete miatt sokat szorongó diák helyett most egy gazdag főpapot fogadhattak. Keresték kegyét, paloták nyíltak meg előtte. Mindenekelőtt Ammannati Piccolomini bíboros Tiberis parti otthona. Az egykori pápa, II. Pius, leghűségesebb embere, maga is Guarino tanítvány volt. Az új helyzetben, kiszorítva a közéletből, könyvei és jó barátai társaságában, egykori ura és saját levelezését rendezte. Janus tapasztalatokkal és könyvekkel megrakodva tért haza az ő köréből.

Újonnan szerzett görög kézirataival körülbástyázva, Ammannati bíboros példáján, talán éppen szétszóródott leveleit rendezte, amikor úgy érezte megbékélt sorsával. Lehet, hogy azért, mert a szobát hirtelen világosság öntötte el. Az ablakhoz lépett, tekintete az égre esett. Az egymást taszigáló, goromba felhőkön győzve kisütött a nap. Ekkor látta meg a virágba borult mandulafát.

Az itáliai csemegéről, a manduláról, annyi szó esett már, hogy valaki, talán Polycarpus, hozott neki egy marékkal. Háza népe ebből néhány szemet el is ültetett.