Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Tverdota György: Modernség, progresszió, szocializmus: Ady - Juhász - József Attila
Tverdota György • Modernség, progresszió, szocializmus 47 így tehát az azonosulás kerülő útja után szükségképpen fellépnek az egyénítő tényezők, a különbséget, a distanciát megteremtő erők. Három ilyen faktort emelek ki. Egyfelől az időt: az irodalom a mindenkori jelenben felvetődött kérdésekre keres választ. Ady, Juhász és József Attila jelenideje, nem szükséges ezt külön bizonygatni, alapvető eltéréseket mutat. A másik a társadalomban elfoglalt hely, (maradjunk ezen belül az irodalmi életben betöltött szerep szűkebb körében): Ady a birtokon belüli pozíciójából, erősen coriolanusi hanghordozással beszél, akinek előjogait sértő módon kétségbe vonták. Juhász perifériális kisközösségekbe száműzött, alábecsült, de jobb sorsot érdemlő írástudóként nyilatkozik meg. József Attila pedig a társadalom peremére szorított értelmiségiként, az alsó, magának történelmi szerepet követelő rétegek szószólójaként lép fel. Végül a három költőt markáns alkati különbségek is elválasztották. Ady szuverén fellépésű, magabiztos személyiség, Juhász visszahúzódó, passzív, kudarcaiban rezignáltan belenyugvó alkat, József Attila pedig intranzigens, radikális egyéniség, aki végzetesen elszigetelődik, s - késői költőtársai által lúzernek minősített mivolta miatt - lelkileg sérült ember. A modernségnek, a baloldaliságnak és a szocializmusnak más-más arculatát ismerhetjük meg verseikben. A fiatal József Attila az Adyval és Juhásszal való azonosulás elmaradhatatlan kerülő útja után ráébred, először arra, hogy nem előnyös számára az Ady-modor átvétele, nem ez az optimális módja önmaga költői megvalósításának. Az Ady-hatást az olvasó viszonylag rövid idő után háttérbe szorulni látja és érzékeli verseiben. Hogy valójában mi történik, azt még a kutatás előtt is sűrű homály fedi. A kiötlőén adys stílussajátságok kétségkívül leépülnek, eltompulnak, ám az Ady-minta nehezen felismerhető és azonosítható módon mégiscsak megemésztődik és felszívódik a költő szellemi-lelki szervezetébe. Elég, ha csak arra utalok, hogy a Gyömrői-versek nyelvezete éppúgy elképzelhetetlen lenne Ady Léda-verseiben a szerelemről kialakított, a nyelvi tabu áthágását megkísértő beszéd fejleményei nélkül, ahogy Szabó Lőrinc szerelmi lírájának számos darabja is az Ady-féle kezdeményezéseket folytatja. Vagy József Attila kései istenes verseinek előzményeit is sok tekintetben Ady istenes lírájában kell keresnünk. A különbség, a poétikai távolság, minden szuverén életmű szükségképpeni jegye mindazonáltal megképződik Ady és József Attila között, miközben az együvé tartozásukat biztosító kohézió sohasem törik meg. A megfogalmazásra kívánkozó belső késztetések egy költő esetében nem homogének, sőt, leggyakrabban ellentmondóak. Ha a gőg, a lázadás, az offenzív lendület kifejezéséhez legkönnyebben Ady hangját lehetett kölcsön venni, a szelídség, az alázat, a gátlásosság, a félszegség érzéseihez Juhász Gyula modora kínálkozott útmutatóul. A fölény Ady nyelvén szólalt meg, az alárendelődés, az esendőség helyzetei
