Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Tverdota György: Modernség, progresszió, szocializmus: Ady - Juhász - József Attila
48 Új Dunatáj • 2014.2. szám (a szerelemben, az árvaság következményeiben, stb.) Juhász Gyula kifejezésmódjára támaszkodva fogalmazódtak meg. A passzivitás, a kontempláció, mint a világhoz való viszony egyik módozata ugyancsak a szegedi mester utánzását tette szükségessé. Juhásszal a pályakezdő ráadásul személyes közelségbe került, hiszen a szakállas poéta szívesen látott vendég volt a fiatal költőt pártfogásukba vevő makói bohémek körében. A személyes tapasztalat, a költői tudás közvetlen átadása, a reményt keltő eredmények nagylelkű feldicsérése nagy ajándékot jelentenek egy docilis költőjelölt szemében. Természetes tehát, hogy József Attila egy időben túlértékelte mestere költői jelentőségét. Egyik emlékező írja, hogy szegedi sétájuk során, maguk előtt találva Juhász Gyulát, József Attila megjegyezte, hogy furcsa érzés látni, hogy néhány lépéssel előttünk megy Magyarország legnagyobb élő költője. Ugyanilyen természetes az is, hogy eljött az idő, amikor a tanítvány felismerte tévedését, és minden szeretete és megbecsülése mellett is kiszabadult annak hatása alól. Ez az eltávolodás nem ment feszültségek nélkül. Juhász világosan érzékelte, hogy kedves öccse a fő riválishoz, a radikális formabontás kalandjába bocsátkozott avantgárdhoz pártolt. Szerető aggodalommal, de nyilvánvaló rezignációval reagált a tanítvány eme gyanús választására egy Vojtina-levélben. De azért a Juhász-minta követése újra meg újra felszínre bukkant az érett József Attila költészetében is, talán gyakrabban tetten érhető módon, mint Ady példája. Nemcsak a Csodaszarvas vezethető vissza juhászi mintára, de az Oda platonikus megfogalmazásai vagy a Mama záróképe is sokat köszönhet Juhász nevezetes Milyen volt című költeményének. A különbség, a szükséges távolság mindenesetre József Attila és Juhász Gyula között is létrejött és fennmaradt. A „céhbeli” költő, ahogyan az érett József Attila a hivatását minden más szempont elé helyező lírikust keresetlenül nevezi, pályája során mindenek előtt költői gyakorlatának optimális átrendezésére törekszik, nem a következetességre, az eszmei hűségre figyel. Az a paradigma, amelyben József Attila költészete a harmincas években kibontakozott, idegen volt a költői nyelvnek attól a radikális átszellemítésétől, amelynek keretében Ady lírája kibontakozott. Ezért azokat a befejezetlen erőfeszítéseket, amelyeket pályám kezdetén tettem Ady költészete által József Attila életművében hagyott nyomok felderítésére, visszatekintve erősen eltúlzottnak kell minősítenem. A kép, amely főleg Szabolcsi Miklós alapos kutatásainak nyomán a Juhász Gyula-tradíciónak a fiatal József Attila műveibe történő integrálásáról és ennek a költő érett korszakában történő tovább éléséről ma rendelkezésünkre áll, ugyancsak nem elégítheti ki igényeinket. A hagyomány egy új vállalkozásba történő felszívódásának rejtélye azonban nem hagyhatja közömbösen a kutatást, s talán épp a most kezdődő konferencia nyit utakat az Ady-Juhász-József Attila háromszög belső viszonyainak mélyebb megértése felé.
