Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Tverdota György: Modernség, progresszió, szocializmus: Ady - Juhász - József Attila
46 Új Dunatáj • 2014.2. szám dók érdemi feltárása felé a különbségek tudomásul vételén át vezet az út. A művészi egyéniség, a karakteres teljesítmény a különbséggel kezdődik. A különbséghez viszont az azonosuláson át vezet az út. József Attila gyermekkori identitása édesanyja halálával, a nővére és sógora, azaz a gyámszülők Lovag utcai lakásába költözése után megzavarodott. A ferencvárosi srác polgári miliőbe került. A makói gimnáziumot a fiatal fiú már ezzel a megzavart identitással kezdte el. Az érvényét vesztett, a napi eligazodásban használhatatlanná vált gyermekkori önazonosságot, a Gát utcai, Mester utcai gyerek identitását villámgyorsan eltakarták egy kiépülő új én körvonalai. A családtag „ridegtartása”, a serdülő távolból való támogatása megkönnyítette a proletár múlt elrejtését a vidéki városbeli ismerősök szeme elől. Az új építő elemek fő lelőhelye az iskola és az intellektuelek társasága volt. A gimnázium biztosította a napi érintkezést a magas kultúrával, a makói bohém pártfogók köre pedig a kifinomult, modern, legszelídebb változatában is szubverzív kultúra irányában nyitotta ki a személyiséget. Ismerve az ebben a közegben felburjánzó Ady-kultuszt, ez volt a pályakezdő költő számára az Ady költészetével való azonosulás terepe. A tökéletes azonosulás lehetetlen, József Attila nem változhatott Ady Endrévé. Mégis rendkívül találó a makói gimnazista önjellemzése egy Jolán nővérének írt dicsekvő levelében: „Már adybb vagyok Adinál”. A stílusimitáció ugyanis azt jelenti, hogy az utánzó a nagyobb időtávban, természetes módon kialakult, kiötlő stílusjegyeket együtt kapja olvasás során, s módja van tömörítve utánozni őket egy vagy néhány műalkotás szűk terében. így fellép a stiláris túltelítettség tapasztalata. Az ismétlésben eleve benne rejlik a torzulás veszélye. Már az önismétlésben is, és emiatt is érték vádak Adyt a kritika részéről. A fiatal József Attila számos Ady-imitációja bizonyítja, hogy az utánzatból akaratlanul karikatúra keletkezik. Ráadásul bármennyire igyekszik felnagyítani magát, a szegény makói gimnazistára nagy lesz az Os Kaján-palást, hiteltelenek a nagyúri gesztusok. A stílusimitációt időben és a szellemi térben megfelelő összefüggésbe helyezve kell értelmeznünk. Az utánzás itt nem öncél, hanem a költő saját hangja keresésének egyik módja. Az egyszer már bevált hang mintáját a tanítvány egy másik, nagy presztízsű, szuggesztív hatású pályatársnál véli megtalálni. Az ilyen próbálkozások a pálya kezdeti szakaszán természetesek, sőt, kifejezetten hasznosak lehetnek. Mivel azonban egy tanulási folyamatba illeszkednek bele, ezért az önismeret, azaz a kritikai önvizsgálat ráébresztheti az epigonizmus fogságába esett alanyt, hogy mire van igazán hajlama, mit bír el, hogyan érhet el sikert, mit kell elkerülnie, hol rejtőznek a csapdák, amelyeket óvatosan át kell ugrania. Amit költői fejlődésnek nevezünk, talán nem is más, mint a költő kísérletezése önmagával, mint folyamatos önkorrekciók, kiigazítások sora.
