Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Meskó Norbert: Rövid vagy hosszú távú párkapcsolat: Evolúciós pszichológiai modellek és kutatások
MeSKÓ NORBERT • RÖVID VAGY HOSSZÚ TÁVÚ PÁRKAPCSOLAT 83 rendelkezésére álló anyagi javak nem jelezhetők előre, szűkösek, és a gyerek-szülő között bizonytalan kötődés alakul ki, valamint megbízhatatlan és labilis interperszonális kapcsolatok uralkodnak (magas a stressz és elutasító érzelmi légkör), ott a felnövő gyerekek korai érési folyamatokkal reagálnak, kamasz és felnőtt korukban pedig megnövekedett szexuális aktivitást, és rövid-távú kapcsolatok iránti preferenciát mutatnak. Ahol viszont az anyagi források stabilak, a családtagok kapcsolatai kölcsönösen jutalmazóak, és biztonságos kötődés található a szülők és gyerekeik között, ott a szexuális érés későbbre tolódik, és a felnőttkort elérve inkább hosszútávú párkapcsolatok jönnek létre, valamint magasabb szülői gondoskodás várható (Bereczkei, T., Csanaky, A., 1996). Belsky, Steinberg, Draper, (1991) elmélete magyarázatot nyújt arra a kérdésre, hogy (nemtől függetlenül) mi okozhatja az individuumok között varianciát az elköteleződés-mentes szexuális viselkedésben. Ugyanakkor a modell egyik hiányossága, hogy nem képes választ adni arra, hogy a férfiak (általában) miért részesítik előnybe a rövid távú kapcsolatokat a nőkhöz képest, akik viszont inkább a hosszú távú kapcsolatokat preferálják. A szexuális stratégiák elmélete Számos fajnál azt találjuk, hogy az egyik nem szaporodási sikerességét közvetlenül és markánsan befolyásolja a számára elérhető lehetséges szexuális partnerek száma, míg ugyanez nem mondható el a másik nemről. Ez egyenesen következik a szülői ráfordítás modellből (Trivers 1972). Az emlős hímekre az a jellemző, hogy a nőstényekhez képest kisebb - sokszor lényegesen kisebb - a szülői ráfordításuk, azaz kevesebb időt és energiát fordítanak az utódokra. Ezért genetikai képviseletüket akkor növelhetik sikeresen a következő nemzedékben, ha minél több utódot próbálnak nemzeni és ennek érdekében minél több nősténnyel párzanak. Erre irányuló törekvésüknek a fogadókész nőstények száma szab határt. Ha megfordítjuk a helyzetet és a nőstény szemszögéből szemléljük a kérdést, akkor viszont a következőket mondhatjuk el. A legtöbb emlősnél a nőstények reproduktív sikerességét nem az növeli, ha minél több hímmel igyekszik párzani. A nőstény ugyanis a megtermékenyülést követően energetikailag már „elköteleződött” az embrió(k) fejlődésében, és az újabb párzásoknak nem lenne jelentőségük az utódszám növelésében. A nőstények reproduktív sikerességének a hímek által birtokolt erőforrások (táplálék, territórium, stb.) minősége és mennyisége szab határt. Az utód
