Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Meskó Norbert: Rövid vagy hosszú távú párkapcsolat: Evolúciós pszichológiai modellek és kutatások
Meskó Norbert RÖVID VAGY HOSSZÚ TÁVÚ PÁRKAPCSOLAT? Evolúciós pszichológiai modellek és kutatások Az evolúciós pszichológusok nem képviselnek egységes álláspontot abban a kérdésben, hogy mi tekinthető a humán párválasztási stratégiák alapjának (Schmitt, 2005). Egyes elképzelések szerint az ember alapvetően monogám természetű, amely számos élethosszig tartó párkapcsolatban nyomon követhető (Házán, Zeifman, 1999). Mások azt állítják, hogy fajunkat inkább a több partnerrel való kapcsolatra tette alkalmassá az evolúció, amelyet jól illusztrál a poligínia (többnejűség) és a házasságtörés „intézménye” (Symons, 1979). Egy harmadik álláspont szerint pedig mind a férfiak, mind a nők fakultatív stratégiákat fejlesztettek ki, amelyek egyfajta kevert vagy plurális párválasztási repertoárt eredményeznek (Gangestad, Simpson, 2000). A párválasztási stratégiák elemzésével foglalkozó teóriák ugyanakkor megegyeznek abban, hogy megkülönböztetnek egymástól rövid távú- és hosszú távú párválasztási stratégiát (Simpson, Wilson, Winterheld, 2004). Evolúciós értelemben a párválasztási stratégia a környezethez való alkalmazkodás integrált eszköze (egymásra épülő adaptációk rendszere), amely bizonyos értelemben szervezi és vezeti az egyén szaporodással kapcsolatos törekvéseit. A párválasztási stratégiák követésével kapcsolatos viselkedés nem szükségszerűen szándékos, és nem minden esetben lépi át a tudatosodás küszöbét. Leginkább genetikai alapú programként határozhatjuk meg, amely alapvető döntési mechanizmusokban érhető tetten. A következőkben összefoglalunk három alapvető elméletet, amelyek segítenek megérteni, hogy eltérő környezeti feltételek mellett miként válhatott a rövid-távú illetve a hosszú-távú párkapcsolatra való törekvés adaptívvá. Élettörténeti stratégiák és a szocializáció evolúciós modellje Az élettörténeti stratégiák elmélete szerint (Draper, Belsky, 1990; Belsky, Steinberg, Draper, 1991; Belsky, 1997) az emberelődök arra szelektálódtak, hogy olyan változatos viselkedési stratégiákat használjanak, amelyek hatékonyan segítették a túlélést, a szaporodást és a növekedést az evolúciós időkben. Az elmélet kiindulópontja, hogy az individuum mindig optimális megoldást igyekszik találni azokra a prob-
