Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Alabán Péter: Értelmezések harca: Teleki Pál megítélése a történeti irodalomban
74 Új Dunatáj • 2013.1-2. szám a magyarság és a szomszédos közép- és kelet-európia népek között. Három csoportot alkotva hagyományos (például szlovákok), önkéntes (például szerbek) és kényszerkisebbségekről beszélt; utóbbiak az utódállamokba került és nemzetközi jogi védelmet igénylők csoportjának számított.65 Végül kiemelendő, hogy Ablonczy egyértelműen antiszemitának nevezi Telekit, amely szerinte még a bonyolult - magyarázkodásaiból kivehető - szavaiból is kiderül, habár nem ösztönös ellenszenvként értelmezhetően („Csak helyet kérünk magunknak arányszámunknak és súlyunknak megfelelően.”).66 A baloldali sajtóban a könyvről megjelent egyik recenzió is ezt emeli ki: a „depresszív-melankolikus” államférfi a magát demokratának vallók között aligha szolgálhat példaképül. A cikket író Barotányi Zoltán szerint a kötet egyértelmű következtetése, hogy „Teleki az 1918-19-es forradalmakat zsidó hatalomátvételként értelmezte, s további közéleti tevékenységének egyik legfőbb motorja a zsidóság háttérbe szorítása, ezzel párhuzamosan a keresztény középosztály favorizálása és felemelése (minden esetben a honi zsidóság rovására).”67 A zsidókérdés megítélésének különbözősége merül fel Bethlen István és Teleki Pál kapcsán K. Horváth Klaudia két évvel ezelőtt megjelent kötetében is, amelyben a szerző elsősorban az 1938 és 1941 közötti időszakra koncentrál. A három „zsidótörvény” parlamenti vitáit tekinti át, kitérve a különböző korabeli politikai erők, a kormánypárt és az ellenzéki képviselőcsoportok, illetve az egyházak reagálására. A két miniszterelnök közötti különbségek nála markánsan jelentkeznek: a Bethlen által kitűzött cél („fokozatos és tisztességes evolúció révén” kell elérni, „harmóniában a jogállam fogalmával, a méltányossággal és a magyar tradíciókkal”) a gyakorlatban is megmutatkozott, hiszen nem szavazta meg a Darányi-féle első zsidótörvényt, majd elutasította a második zsidótörvényt is. Az 1939. évi IV. te. indoklásában ellenben Teleki „a tudós merevségével hitt abban, hogy törekvéseivel a magyar társadalom javát szolgálja”, míg vele szemben Bethlen a képviselőház bizottságának tárgyalásán azt fejtegette, hogy a törvény „a humanitárius megfontolások mellett mélységesen elhibázott gazdasági és külpolitikai okokból is.” A könyv írójának álláspontja alapján Teleki a zsidókérdés tekintetében „elvi alapon” állt. Doktriner gondolkodása ragaszkodott „a zsidókérdés magyar megoldásához”, holott maga is tisztában volt a radikálisan jogfosztó törvény hiányosságaival, és azzal, hogy szélsőjobboldali képviselők, az első két törvényen felbuzdulva azon nyomban harmadikat követelnek 65 Ablonczy (szerk.), 2000: 518. 66 Ablonczy, 2005: 282. 67 Barotányi, 2005
