Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Fried István: Töredék? Verskezdemény? Vázlat?
Árpás Károly • A Margit-értelmezési körei 49 a két költő rövid verseinek ebben a rövid egybevetésében sem egészen túlzás Babitsnak Kosztolányival vetélkedő gesztusát látni/láttatni. S talán arra is lehetne következtetni, hogy Babits (önmagának?) bizonyítani, dokumentálni kívánta, hogy Kosztolányinak egyik legsajátosabb versterületén is képes fölvenni a versenyt, győzi nyelvi ötletességgel, játékossággal, rímeléssel. Nem hiszem, hogy a Töredékeknek minősített szövegcsoport akár valamennyi darabjának tanulmányozása változtatna azon a Babits-képen, amelyet a Babits-kutatás legjava (elsősorban és mindenki előtt Rába György) készített, és amely a kritikai kiadásokkal, a levelezéskötetek megjelentetésével azért alakulóban van. Ugyanakkor Babits önmaga folyamatos kanonizációján munkálkodva, s lényegében ez az ennek a dolgozatnak befejező szakaszára hagyott alaptézis, egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy ifjúkori barátjához, szövetségeséhez, majd egymástól elváló elvek, költészetfelfogások képviselőjéhez, Kosztolányi Dezső tevékenységééhez ne mérje a magáét. Személyiségét (miként költészetét) sokan ismerték el, sokan támadták, különféle nem bizonyosan irodalmi indokok alapján. A Kosztolányiétól az évek folyamán egyre több minden választotta el, rejtett polémiájuk, mely nem nyugodott el Kosztolányi halála után sem, az utak szétválását jelezte. Ugyanakkor erősen figyelték egymást, s mint Babits „töredékei”-ből következtetni lehet, akadt olyan terület, amelyen hasonlóképpen kezelték a nyelvet, engedték át magukat a (nyelvi) kísérleteknek. Éppen ezért nem fölösleges az életmű olyan, jelentéktelennek tetsző szegmenseire tekinteni, amelyeknek talán szerény a költői hozadéka, valójában azonban hozzájárulhatnak egy-egy mozzanat jobb és meggyőzőbb ismeretéhez. JEGYZETEK 1 Babits Mihály: Összegyűjtött versei. Szöveggond. Kelevéz Ágnes. Budapest 1999.3 671,665, 666. 2 Németh László: Kisebbségben. Kecskemét 1939., Babits Mihály: Pajzzsal és dárdával. In Uő: Esszék és tanulmányok. Összegyűjt. Szöveggond, utószó, jegyz. Belia György. Budapest 1978,1,602-621. 3 Rába György: Babits Mihály. Budapest 1983,260. (Nagy magyar írók).